Február közepétől csak a beoltottak lesznek védettek Magyarországon

Február közepétől csak a beoltottak lesznek védettek Magyarországon

Csütörtök este megjelent a kormányrendelet, amely szerint február 15-étől kezdve kizárólag a beoltottak minősülnek majd védettnek.

A változást először a múlt heti Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Most meg is jelent az erről szóló rendelet, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pedig egy közleményben összefoglalta a legfontosabb változásokat.

  • Csak azoknak lesz érvényes a védettségi igazolványuk, akik be vannak oltva.
  • A fertőzésen átesett, de be nem oltott személyek nem lesznek többé jogosultak az igazolványra. Ha birtokukban van a dokumentum, akkor az elveszti érvényességét.
  • Az igazolvány a második oltást követően hat hónapig lesz érvényes. Utána lejár, ha az illető nem oltatja be magát harmadszor. 
  • Ha valaki két oltást követően lesz fertőzött, akkor a fertőzés igazolásától számított 6 hónapig lesz érvényes az igazolványa.
  • A harmadik oltás felvétele után az igazolvány érvényessége korlátlan időre szól (vagy addig, amíg meg nem változtatják a szabályozást). 

Az új rendelet 2022. február 15-én lép hatályba. A dokumentum érvényességét innentől kezdve QR-kóddal fogják ellenőrizni. 

Korábban az első bejelentés után nem sokkal derült ki, hogy közel kétmillió ember veszítheti el a védettségijét, amennyiben nem adatja be az újabb dózist február 15-ig bezárólag. Erről az Alkotmánybírósághoz is több panasz érkezett, ám az AB elutasította azokat.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó

Éjjel-nappali postai ügyféltér nyílik Veszprémben

Az első ilyen tér Nyíregyházán nyílt, de a közeljövőben Veszprémben is bevezetésre kerül majd a szolgáltatá
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom