Három napos lesz a Balaton-átevezés idén

Három napos lesz a Balaton-átevezés idén

Az elmúlt évek nagy sikerein felbuzdulva, idén három napos sporthétvégeként jön a Balaton-átevezés augusztus 5 és 7 között. A rendezvényt idén is Zamárdiban hozzák tető alá és a polgármester is nagy bizalommal tekint a megmozdulásra – olvasható az Indexen.

Az átevezést először tavaly rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Zamárdiban, miután a hatalmas érdeklődés miatt a rendezvény kinőtte Fonyódot. Tavaly júliusban kajakkal, kenuval, SUP-pal és sárkányhajóval összesen 4200 versenyző vágott neki a nyolc kilométeres Zamárdi–Tihany–Zamárdi-útvonalnak. A részvételi szám minden korábbi rekordot megdöntött, Zamárdi polgármestere is szép emlékekkel gondol vissza az eseményre.

Hihetetlen érdeklődés övezte az eseményt, és nagyon jó visszajelzéseket is kaptunk. A lakosság is befogadta a rendezvényt, ami, úgy érzem, gyökeret vert nálunk

– mondta Csákovics Gyula

A Zamárdi Szabadstrandon péntektől vasárnapig különféle interaktív sportprogramokkal és bemutatókkal készülnek a szervezők, amelyekre az átevezők mellett a kísérőket, családtagokat és barátokat is szeretettel várják. Az átevezés szombaton lesz, az eseményről további információkat folyamatosan osztanak meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség médiafelületein. 



Forrás: index.hu
Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Kapcsolódó

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kunffy Lajos Emlékmúzeum, Somogytúr

Kunffy Lajos festőművész 1869-ben a somogyi Orcin látta meg a napvilágot jómódú, földbirtokos, zsidó család
Elolvasom

A szentkirályszabadjai robbantás csápjai nyúlhatnak elő a múlt homályából?

A legendás ügy szövevényes szálainak kibogozása még a mai napig is várat magára. - - A Balaton környék
Elolvasom