Ismét látogatható a Kereki vár

Ismét látogatható a Somogy megyei Kereki vár, amelynek környezete egy 213,2 millió forint támogatású turisztikai projekt részeként, 58,8 millió forintból újult meg – tájékoztatta a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az MTI-t szerdán.

Közleményükben azt írták, Kerekiben látogatójárda és pihenőterasz épült, valamint megújult a dél-balatoni térség egyetlen megmaradt kővárához, az országos műemlékvédelem alatt álló, 700 éves Fehérkőhöz vezető túraútvonal a SEFAG fejlesztésében.
    

A beruházás a biztonságos megközelítést, valamint a Kereki-Kőröshegy panorámájának megtekintését és a pihenést szolgálja – fogalmaz a közlemény.
    

Mint írták, a Somogy bejárható varázsa elnevezésű, európai uniós támogatást élvező projekt – amelynek része a Kereki vár (más néven Fehérkő vára) környezetének megújulása -, a Magyar Természetjáró Szövetség konzorciumvezetésével, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a SEFAG Zrt. konzorciumi tagságával valósul meg. A közelmúltban adták át a projekt részeként, 65,5 millió forintból felépült Balatonberény-Somoshegyi kilátót. A balatonberényi főút mentén található, négyszintes, tizenkét méter magas új kilátóból a Balaton látképe tárul fel a Keszthelyi-öböltől a Tihanyi-félszigetig.
    

A projekt utolsó elemként őszre újul meg Kaposváron a Deseda-tónál az arborétumba vezető faszerkezetű híd – áll a SEFAG közleményében.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Balaton-parti pékség tulajdonosa ellen emeltek vádat áramlopás miatt

Több mint ötmillió forint értékű áramlopás miatt vádat emelt az ügyészség egy Balaton-parti pékség koszovói
Elolvasom

Majális és piknik lesz Balatonfüreden is

Változatos programkínálattal készülnek a szervezők. - - Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán. Külö
Elolvasom

Mesébe illő majális a Tagyon-hegyen

Május első hétvégéjén változatos, egész napos programok várják a kirándulókat a Balaton-felvidék egyik legk
Elolvasom