Megújult bringaút várja a kerékpárosokat a Balaton északi partján

Megújult bringaút várja a kerékpárosokat a Balaton északi partján

A 204 kilométeres Balatoni Bringakör több mint  a fele újult meg a közelmúltban, amelyekhez kapcsolódóan számos szolgáltatással várják a kerékpárral túrázókat.

 Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár a Balatonalmádi Bringaparkban tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Balatoni Bringakör 114 kilométeres szakaszán hajtottak végre fejlesztéseket, a bruttó több mint 6 milliárdos beruházás fele-fele arányban uniós, illetve hazai forrásból valósult meg.
    

Ehhez kapcsolódóan többek között olyan bringaparkokat is építettek az országban, amelyekben a gyerekek a pumpapályákon könnyen elsajátíthatják a biztonságos biciklizéshez szükséges technikákat.  
    

“Fontos, hogy a gyerekek számára olyan élményeket tudjunk nyújtani, amelyeket versenyképesek a mobiltelefonos játékokkal” – hangsúlyozta az államtitkár.
    

Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) elnöke arról beszélt, hogy a bringások még színvonalasabb kiszolgálása érdekében az északi part Balatonkenese és Örvényes közötti, megújult szakaszán 10 szervizoszlopot és 10 e-bike töltőállomásokat helyeztek el, továbbá 32 szervizcsomagot osztottak szét a kerékpárosbarát szolgáltatók között, akik kötelesek azokat ingyen a kerékpárosok rendelkezésére bocsátani. Ezen kívül elkészült egy Kerékpárosbarát mobiltelefonos applikáció is, amely gyors és hasznos információkat nyújt a bringásoknak.
    

Felhívta a figyelmet arra, hogy az újabb fejlesztéseknek köszönhetően a Balatoni Bringakörről leágazva is számos izgalmas túrát lehet tenni, ezért a szabadságukat aktívan töltő családoknak nemcsak nyáron, hanem márciustól novemberig érdemes ellátogatniuk a Balatonhoz. Hozzátette, hogy nyáron elkészült a Veszprém-Felsőörs-Alsóörs kerékpárút, így most már például a Felsőörs-Alsóörs-Balatonalmádi-Szentkirályszabadja-Veszprém-Felsőörs útvonalon egy élményekben gazdag, 30 kilométeres körtúrát lehet tenni.
    

Bakó Ádám, az Aktív Magyarország kommunikációs koordinátora beszámolt arról, hogy a közelmúltban elkészült a Digitális Vándor applikáció is, amely a fiataloknak játékos, interaktív formában mutatja be a tanösvények során érintett látnivalókat. A Balatoni Ábrándozások útvonal például a Balatonalmádi és Örvényes közötti kerékpáros szakasz érdekességeivel ismerteti meg a gyerekeket.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

RESTART a természetvédelemben – Kisapátiban találkoznak a hazai zöldek

2026. július 3–5. között a Tapolca-közeli Szent György-hegy ad otthont a „RESTART a természetvédelemben” cí
Elolvasom

Teljes a 2026-os KeszthelyFest programja

Július első hétvégéjén ismét megrendezésre kerül a Balaton legszínesebb, ingyenes zenei fesztiválja és újra
Elolvasom

Fejbe lőtt holttestet találtak a Balatonban

A rendőrség hétvégi tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet. - - Sajtóhírek szerint Balatonszepezd é
Elolvasom