A szolidaritás és a béke jegyében nyílt kiállítás a Balatoni Múzeumban

Sokszínű tárlat állt össze a cserszegtomaji művésztelep idei alkotásaiból, melyet ezúttal a béke jegyében nyitottak meg a Balatoni Múzeumban – írja a tvkeszthely.hu.

Forrás: Keszthelyi Televízió / Youtube

37 alkotó munkája látható a Balatoni Múzeum aulájában. Festők, szobrászok, fotósok, irodalmárok, különböző művészeti ágak képviselői vettek részt a Művészek Szabad Alkotóközösségének cserszegtomaji művésztelepén. Minden évben egy jeles személyre, témára hívják fel a figyelmet. Idén az Ukrajnában zajló háború került a középpontba.

Takács Ferdinánd, a MŰSZAK alapítója: „Azt hiszem az utóbbi évek egyik legjobb kiállítási anyagáról beszélhetünk. A Szolidaritás, béke, amikor kiírtuk, minden alkotónk üdvözölte ezt a kiírást. Azt hiszem ezáltal úgy is reagáltak rá, ahogy én gondoltam, hogy a szolidaritás feltétlen szükséges ahhoz, hogy békét lehessen kötni.”

Kárpátaljai művész is részese volt a telepnek, a háború miatt csak postázni tudta alkotását.  A nyári művészeti piknik megnyitóján kárpátaljai művészek munkáiból rendeztek kiállítást. A MŰSZAK tagjai szerint semmilyen háborús agresszió nem fogadható el a 21. században.

Dr. Cséby Géza, költő, műfordító, irodalomkutató tiszteletbeli lengyel konzul: „Béke nélkül nincsen igazi alkotás és a szolidaritás pedig azt jelenti, hogy más népekkel vagyunk és egymással is szolidárisak vagyunk. Legjobb példa erre ez alkotótábor, hiszen ez nemzetközi, Európa különféle részéről, sőt a világ különféle részéről érkeznek alkotók, művészek.”

A tárlat megnyitóján Burucs Szabolcs és Bardócz L. Csaba muzsikált. A közönséget a házigazda Németh Péter múzeumigazgató köszöntötte. Csótár András bizottsági elnök a fenntartó önkormányzat nevében méltatta a művészeket, külön elismerve a keszthelyi és térségbeli alkotókat.

A Város Művészei, Schuller Mária és Mohácsi Balázs is részt vettek a tárlat megnyitóján. Fontosnak tartják, hogy ilyen kiállítások vannak és művésztelepek működnek. A MŰSZAK tagjain látszik, hogy örömüket lelik az alkotásban.

„Nagyon sokszínű is ez a tárlat. Látszik, hogy sokféle ember, fiatalok, idősebbek, amatőrök és profik alkotnak együtt. Ez mindig nagyon jó dolog, hogy ők tudnak hatni egymásra és tudják húzni is akár egymást” – nyilatkozta Schuller Mária.

A kiállítás 2023. február 28-ig látogatható. A Művészek Szabad Alkotóközösségének 13. művésztelepe a tervek szerint július 18-án kezdődik.



Forrás: tvkeszthely.hu

Kapcsolódó

Adóellenőrt fenyegetett, lecsaptak a veszprémi kopók

Őrizetben egy Fejér vármegyei férfi - adta közre a police.hu. - - A NAV Veszprém Vármegyei Adó- és Vám
Elolvasom

A víz világnapját ünnepli Keszthelyen a NABE

A víz világnapja alkalmából 2026-ban is megszervezi az ilyenkor szokásos programját a Nők a Balatonért Egye
Elolvasom

A hamis növényvédő szerek veszélyeire hívja fel a figyelmet az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal

A hamis növényvédő szerek használata veszélyezteti a termést, a környezetet és az egészséget - hívja fel a
Elolvasom