Elfajult a helyzet a Balatonon: ezért engedélyezték a fegyverhasználatot

Elfajult a helyzet a Balatonon: ezért engedélyezték a fegyverhasználatot

2022-ben összesen 1808 balatoni kárókatonát lőttek ki, ám ez a szám könnyedén emelkedhet idén. Az állatok kilövésére ugyanis már meg is kapták az engedélyt a teljes partvonalon.

Komoly küzdelmet folytat a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN), hogy az általuk megtermelt és telepített halak ne a kárókatonákat hizlalják. A nagy kárókatonák tömegeinek nemcsak a halfogyasztása, hanem az ürüléke is gondot okoz. Tavaly csökkent az engedélyezett gyérítési kvóta nagysága, azonban a korábbi pár helyszín helyett a tó teljes partvonalán engedélyezett már a kilövés – tájékoztatott a társaság beszámolója alapján a hirbalaton.hu.

2022-ben összesen 1808 nagy kárókatonát lőttek ki a társaság dolgozói a Balaton körül engedélyezett helyszíneken, valamint a kezelésükben lévő tógazdaságoknál.

A Balaton partvonalán tavaly még csak négy helyszínen kaptak engedélyt az illetékes természetvédelmi hatóságtól. Ezeken a helyeken a vonuló madarakat a téli időszakban lövik november 1. és március 31. között. A fenti összesített számból 218 volt, amit a Balaton-parton sikerült elejteni, a többi 1590-et a tógazdaságoknál, ahol egész éven át van lehetőség gyéríteni.

A 2021-ről 2022-re csökkentették a kilövésre engedélyezett éves kvótákat, ugyanakkor a Balatonon most már nemcsak négy helyszínen, hanem a teljes partvonalon megkapták az engedélyt a kilövés lehetőségére, a nyílt vízről viszont továbbra sincs lehetőség lőni. A gyérítéseket folyamatosan végzik.



Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: MTVA / Jászai Csaba

Kapcsolódó

Idén is balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat

A Magyar Borszakírók Köre (MBK) fehérbor kategóriában a badacsonyi Földi Bálint 2024-es Kéknyelűjét, a vör
Elolvasom

A vágótok lett az év hala 2026-ban

 Az Acipenser gueldenstaedtii hazánkban rendkívül ritkán fordul csak elő. - - A Magyar Haltani Tá
Elolvasom

Kilenc év után teljesen befagyott a Balaton

A jégképződést az erős szél egy ideig gátolta, de végül megképződött az összefüggő jégréteg. - - Utolj
Elolvasom