A balatoni építészetet summázó könyv jelent meg

Wettstein Domonkos Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században című könyvének január 26-án tartják a szakmai kerekasztal beszélgetéssel egybekötött bemutatóját – írja az epiteszforum.hu.

A Balatoni építészet című könyv célja a tópart huszadik századi építészeti örökségének bemutatása és a tervezéstörténet tapasztalatainak összegzése. A könyv a szerző doktori kutatásának eredményeire épül, az egyes fejezetek korszakokra bontva ábrázolják a régió építészetének formálódását. Az épületek bemutatásán túl ugyanakkor a tágabb, táji és települési léptékekben megjelenő koncepciókat is elemzi és ezzel a több léptékszintet átfogó, az egyes korszakokon átívelő építészeti stratégiakeresést is bemutatja.

„Hogyan építsünk a Balaton-parton?” – eleveníti fel a könyv felvezetése a két világháború közötti publikációkban egyre gyakrabban megfogalmazódó kérdést. A tópart egységes rendezésére és fejlesztésére a Balatoni Intéző Bizottság 1929-es megalapítása adta meg a lehetőséget először. Ettől kezdve az építészet meghatározó pozíciókat alakított ki a regionális fejlesztési intézményekben, ami nagyban hozzájárult a táji, települési és építészeti léptékű kérdések egységes kezeléséhez. A tervezéstörténet fókuszában a hatvanas évek építészetét meghatározó Balatonkörnyéki Regionális Terv áll, amely 1965-ben elnyerte a Nemzetközi Építészszövetség (UIA) Abercrombie-díját. Az első regionális terv előzményeinek és a későbbi változások, torzulások megértéséhez azonban a tervezéstörténeti folyamatot tágabb időkeretben szükséges elemezni.

A könyv a Balaton-part huszadik századi tervezéstörténetében meghatározó külön fejezetekben mutatja be. Elsősorban azokat a regionális szintű koncepciókat vizsgálja, amelyekkel a korabeli szakemberek, köztük Kotsis Iván, Farkas Tibor vagy Polónyi Károly a tóparti építészet problémáira megoldásokat kerestek. Az egyes fejezetek a tervezéstörténet kiemelt szakaszaira fókuszálnak: a harmincas évek civil bázisú fejlesztéseire, az ötvenes évek útkeresésére, a hatvanas több léptékszintet átfogó fejlesztéseire, majd a hetvenes évek egyre inkább előtérbe kerülő ökológiai és fejlesztési problémáira. Az átfogó regionális koncepciókhoz kapcsolódóan azonban a települési és építészeti léptékszinteken lezajló változások is megjelennek. A minta- és típustervek elemzésén túl a rekreációs célú építészet jellegzetes funkciói illusztrálják a korszakos fejlesztéseket. A szezonális használatú vízparti strandok, kempingek, vendéglátóhelyek, valamint a nyaraló- és szállásépületek könnyed megformálásában a tervezők kísérletező mentalitása tükröződik. Invenciózus szerkezeti kialakításuk a Balaton-parti modern építészet védjegyévé vált. Bár a huszadik század örökségéből egyre kevesebb emlék marad fent, a köztudatban ma is meghatározó képként élnek ezek a szezonális karakterű vízparti épületek.