Átadták a megújult Kinizsi-várat Nagyvázsonyban

Átadták a megújult nagyvázsonyi Kinizsi-várat. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a csütörtöki megnyitón azt hangsúlyozta, hogy a kulturális beruházás révén erősödik az egész térség és a helyi közösségek identitása.


Navracsics Tibor örvendetesnek nevezte, hogy a térség történelmi középpontjában megújulhatott a vár, és ezzel esélyt kapott a település, hogy ott legyen a magyar kultúrtörténet jelenében.

Mint mondta, a Nemzeti Kastély- és Várprogram – amelyben 17 kastély és 12 vár újul meg -, ékes példája annak, hogy a múltat hogyan lehet a jövőn keresztül láttatni az informatikai megoldások segítségével.

A miniszter kijelentette, a kultúra a gazdaság motorjaként működve erősíti a térséget, amely Európa felé is meg tudja mutatni erősségeit, mint a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program résztvevője.

Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti örökségvédelem feladata méltó módon fenntartani mindazt, amit őseink ránk hagytak.

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere felidézte, hogy a vár névadója, Kinizsi Pál akaratereje számos esetben megmutatkozott. Mint mondta, Nagyvázsony történelmére is jellemző ez az akaraterő, ami képes volt a semmiből újjáépíteni a települést. Hetven ingatlan újult meg a vár környezetében, 22 vállalkozás indult vagy újult meg – hangsúlyozta a polgármester.

A nagyközönség péntektől látogathatja az 1,6 milliárd forintból megújult Kinizsi-várat, ahol megújult a rendezvénytér, a kiállítótér és a lakótorony. A lakótoronyban Magyar Benigna, Kinizsi Pál feleségének lakosztálya van berendezve, aki ott élt mintegy 25 évig. Látható itt egyebek mellett egy sakk-készlet, melyet három megtalált sakkfigura alapján rekonstruáltak.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom