A csillagászat napját ünneplik Balatonfűzfőn is

Szombaton lesz a csillagászat napja, ebből az alkalomból országszerte járdacsillagászati bemutatókkal és ismeretterjesztő programokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket – közölte a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE).

 A csillagászat napját Magyarországon több mint két évtizede rendezik meg, az eseményen évről évre több ezer érdeklődő pillanthat távcsőbe a nyilvános bemutatókon. A rendezvénysorozat célja az, hogy minél közelebb vigyék az emberekhez a csillagászat tudományát.

Az MCSE honlapján olvasható tájékoztató szerint idén országszerte több mint húsz helyszínen rendeznek programokat ebből az alkalomból. A járdacsillagászati bemutatók mellett a csillagvizsgálókban is tartanak programokat.

Több helyszínen, így Bólyban, Tatán és Szombathelyen már pénteken bemutatókkal, előadásokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket.

Szombaton pedig többek között Kecskeméten, Budapesten, Balatonfűzfőn, Esztergomban, Répáshután, Százhalombattán, Jászfelsőszentgyörgy, Táton és Hajdúböszörményben is lesznek csillagászati bemutatók.

 Ezen a szombat estén a Hold “kövér félholdként” látható (az első negyed április 27-én lesz), kora este, napnyugta után a Vénusz lesz az este másik érdekessége. A Marsot is meg lehet figyelni, valamint érdekes derékszögű háromszöget fog alkotni az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillagával, a Polluxszal és a Castorral. A kitartóak a tavaszi égbolt egyéb látványosságaiban, így a kettőscsillagokban, galaxisokban is gyönyörködhetnek majd.

A csillagászat napja “mozgó ünnep”, amely minden évben a holdfázishoz igazodik, az április közepe és május közepe között bekövetkező első negyedhez legközelebbi szombatra esik.

A programokról részletesen a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján (https://www.mcse.hu/) olvashatnak az érdeklődők.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Szakmunkások loptak ékszereket kétmillió forint értékben Veszprémben

A veszprémi rendőrök másnap elfogták azt a két tolvajt, akik több mint 2 millió forint értékben vittek el a
Elolvasom

Igazi turisztikai vonzerővé vált a jótékonysági kezdeményezés: 6 balatoni cukrászdában mesekönyvekkel lehetett fizetni

Igazi turisztikai vonzerővé vált a jótékonysági  kezdeményezés: 6 balatoni cukrászdában  mesekönyvekkel leh
Elolvasom

Közúti ellenőrzés alkalmával derült fény a bűncselekményre Balatonfűzfőn

A balatonalmádi nyomozók kábítószer birtoklása miatt hallgattak ki két férfit. - - A járőrök december
Elolvasom