Június végéig lehet pályázni a balatonfüredi Salvatore Quasimodo-költőversenyre

Június végéig lehet pályázni a balatonfüredi Salvatore Quasimodo-költőversenyre, amelyen a verspályázat mellett már harmadik alkalommal dalpályázatot is hirdettek a szervezők.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere a rendezvény csütörtöki balatonfüredi sajtótájékoztatóján a város kulturális életében meghatározó eseménynek nevezte a versenyt, amelyen a magyar irodalom kiemelkedő szereplőit láthatják vendégül.
    

Széchenyi Ágnes irodalomtörténész hangsúlyozta: a verspályázat nyitott, bárki nevezhet két magyar nyelvű, nem publikált, más pályázaton nem szereplő költeménnyel. A pályázatok beküldési határideje június 30.
    

A költőverseny mellett harmadik alkalommal hirdetnek dalpályázatot, a szerzemények szövegéül a költőverseny elmúlt harminc évében nagydíjban vagy különdíjban részesített költő bármely verse választható. A 4-6 perc közötti időtartamú, máshol korábban be nem mutatott pályaművek éneket és kamaraegyüttes, kamarazenekar játékát tartalmazhatják.
    

Cserép László, az alapítvány kuratóriumi titkára az idei évre tervezett programjaikról elmondta: beszélgetések és könyvbemutatók mellett nyáron Madách Imre születésének kétszázadik évfordulójáról is megemlékeznek. Tervezik egy nemzeti liberalizmus kerekasztal megszervezését Wesselényi Miklóshoz kapcsolódóan, majd Szőcs Gézáról is megemlékeznek augusztusban.
    

Szeptemberben tartják a költőverseny díjátadóját amelyet több program, köztük komolyzenei hangverseny is kísér majd. Októberben Cseh Tamásra emlékeznek, novemberben pedig Csokonai Vitéz Mihály születésének évfordulója alkalmából is rendeznek programokat – tette hozzá Cserép László.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Mobil Átvételi Pontokat létesített az IKEA a déli parton

A szolgáltatás péntektől vehető igénybe. - - A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyí
Elolvasom

A Balatonnál az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a 3,2 millió forintot is elérheti

A Balaton-parton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei kö
Elolvasom

Új vezető került a tihanyi limnológiai kutatóintézet élére

Az új igazgató megbízatása április 1-től lépett érvénybe. - - Új megbízott vezetők segítik a magyar k
Elolvasom