Sorozatbetörőt fogtak el a somogyi kopók

A tolvaj elsősorban a könnyebben mozdítható tárgyakra utazott.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bevetési egysége január 5-én hajnalban csapott le egy 42 éves homokszentgyörgyi lakosra, aki 2023. november 13. és 25. között Lengyeltótiban és környékén több lakóingatlanba is betört, ahonnan szerszámgépeket, alufelniket és egyéb, könnyen mozdítható háztartási cikkeket vitt el.

Az elfogással egyszerre időzített nyomozati cselekmények során a rendőrök az ellopott tárgyak közül három motorfűrészt és egy aggregátort is megtaláltak, továbbá lefoglalták a bűncselekmények elkövetéséhez használt autót és több mobiltelefont is.

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt a Fonyódi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol háromrendbeli lopás vétség, és egyrendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A barcsi és a fonyódi nyomozók által beszerzett információk további bűncselekmények elkövetésére is rámutatnak, így a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.


Forrás: police.hu

Kapcsolódó

Veszprémben is emelkedtek a lakbérek

A KSH-ingatlan.com lakbérindex adatai szerint júniusban országosan 0,9 százalékkal, Budapesten pedig 1,1 sz
Elolvasom

17 éves ámokfutót fogtak el Székesfehérváron, két rendőr is megsérült

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki vé
Elolvasom

Zenével tölti meg a Balatont és környékét a MOL Nagyon Balaton programsorozata

Világsztárok, több száz koncert és kulturális program várja idén nyáron a Balatonhoz érkező hazai és külföl
Elolvasom