Bakancslistás helyek a Balaton körül – Majer Antal kilátó, Bánd

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Majer Antal kilátó, Bánd

Dr. Majer Antal erdőmérnök és egyetemi tanár a második világháború után dolgozott a Szentgáli Erdőgondnokság vezetőjeként. Ebben az időben többek között a Miklós Pál-hegy híres tiszafásával is dolgozott, melyről 1981-ben még könyvet is publikált A Bakony tiszafása címmel. Nem csoda, hogy a hegyen 2015-ben átadott kilátó végül az ő nevét viseli.

A 22 méter magas tornyot a 489 méteres Miklós Pál-hegy tetején installálták a VERGA Zrt. munkatársai, akik villámhárítóval és napkollektorral is ellátták az építményt. A fémvázzal is stabilizált, de alapvetően faszerkezetű kilátó legfelső szintjéről csodás körpanorámában gyönyörködhetnek a látogatók. A Balaton-felvidék és a Bakony domborzati formái egyaránt szemügyre vehetők.

Fotó: termeszetjaro.hu

A hegy oldalában, 213 hektáron elterülő tiszafás európai viszonylatban a második legnagyobbnak számít. Ez hozzávetőlegesen 12 000 példányt jelent ebből a különleges, lassan növő fajból. A szakmailag meglehetősen elhivatott Majer Antal kezdeményezésére a facsoportosulást az Országos Természetvédelmi Tanács fokozottan természetvédelmi területté nyilvánította 1951-ben.

Fotó: verga.hu

A kilátó Bánd és Szentgál irányából egyaránt megközelíthető, attól függően, hogy milyen hosszú túrával kalkulálunk éppen. A közelben a fent említett tiszafásról elnevezett tanösvény is vezet, amelyen több fedett pihenőhely is kialakításra került, csak úgy, mint a torony tövénél.


Forrás: verga.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pogányvár, Dióskál

A zalai dombság keleti peremén fekvő, 300 méter magas Pogányvár elsősorban Dióskál külterületének minősül,
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Festetics-kastély, Balatonszentgyörgy (Battyánpuszta)

A Festetics család történelmi jelenlétének hatásai Keszthelyen és térségében máig kézzelfoghatóak. A leghír
Elolvasom