Nyári programokkal várja a közönséget a Thália Színház Salföldön

Nyári eseménysorozatot szervez a Thália Színház Salföldön: 47 programmal, köztük kamaraelőadásokkal, koncertekkel és gyermekprogramokkal várja a közönséget a Thália Nyárikert június 14. és augusztus 24. között.

A tavalyi siker után az idén nyáron is megnyitja kapuit a színház nyári játszóhelye, fedett színpaddal és 250 fős nyitott nézőtérrel, a Balaton északi partjától három kilométerre elhelyezkedő Salföldön – olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében.

Azt írták, az idei kínálatban a tavalyinál is több produkció és koncert kapott helyet, valamint két bemutatót is tartanak. Június 14-én egy ősbemutatóval nyitják meg a Thália Nyárikertet: Molnár Piroska főszereplésével láthatja a közönség a Madám Bizsu című képzeletbeli dokumentumjátékot, amelyet Göttinger Pál írt és rendezett. A darabban színpadra lép még Bordás Barbara, Mórocz Adrienn és Hevesi László. Egy új gyerekdarab is látható lesz Kippkopp és Tipptopp címmel, Mórocz Adrienn rendezésében.

A Thália Színház további három előadással érkezik Salföldre: a Killer Joe, a Nőt vagy életet! és a Szajré is szerepel a programban.

A kaposvári Csiky Gergely Színház társulata két darabot játszik: a Dunakanyar és a Variációk egy rablásról című produkciót.

A válogatásban szerepel többek között a Loft, a Székely Stand up Domokos László előadásában, a Loveshake – Szabó Győző és Rezes Judit produkciója -, az Egy életem: Mucsi Zoltán önálló estje és a Fedák Sári című darab, amely Szűcs Nelli önálló estje. Utóbbi a Nemzeti Színház produkciójaként érkezik a Thália Nyárikertbe.

A több mint 11 gyerekelőadás között van az Állati La Fontaine, a Babszem Jankó, a Bohóc a pácban, a Boribon nyaral, a Csizmás kandúr, a Csukás-mese (Süsü és barátai) és a Lúdas Matyi is.

A Thália Nyárikertben fellép többek között az Anna & The Barbies, a Kaukázus, az Európa Kiadó, Miklósa Erika, valamint több dzsessz-koncerttel is várják a közönséget.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Balaton-parti pékség tulajdonosa ellen emeltek vádat áramlopás miatt

Több mint ötmillió forint értékű áramlopás miatt vádat emelt az ügyészség egy Balaton-parti pékség koszovói
Elolvasom

Majális és piknik lesz Balatonfüreden is

Változatos programkínálattal készülnek a szervezők. - - Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán. Külö
Elolvasom

Mesébe illő majális a Tagyon-hegyen

Május első hétvégéjén változatos, egész napos programok várják a kirándulókat a Balaton-felvidék egyik legk
Elolvasom