Latinovits Zoltánra emlékeztek Balatonszemesen

Latinovits Zoltánra emlékezett a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete Balatonszemesen, ahol versmondó versenyt tartottak és átadták a Latinovits-díjat, valamint a Latinovits-diplomát – tájékoztatta a Latinovits Alapítvány az MTI-t.

A Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete 29. alkalommal rendezte meg a Latinovits Versmondó Találkozót, amelyen a versmondás mellett több megemlékezést, múzeumpedagógiai és zenei programot is tartottak.

A találkozón az 1976-ban elhunyt színészlegenda halálának évfordulójához közeledve az ország minden pontjáról érkező vers- és prózamondók felelevenítették a klasszikus magyar lírát, a 20. századi költészet és a ma élő költők, írók verseit. Minden előadó három költeményt mondott el.

A Latinovits-díjat a lovasberényi Horváth Péter kapta, aki Csoóri Sándor, Markó Béla és Geszti Péter egy-egy versét adta elő. A felnőttek közül első helyezett lett Balázs László Gábor, a második helyezést Balázs Attila, a harmadikat Simon Tamás Ferenc érte el.

Az ifjúsági korosztályban a vajdasági Zentáról érkezett Galusz Áron érdemelte ki a Latinovits-diplomát, míg a kategória győztese Gyenese Szulamit lett, második helyen végzett Szlobonik-Rampasek Enikő, harmadik lett Schrődl Adél Sára.

A zsűriben Lutter Imre, a Magyar Versmondók Szövetségének elnöke mellett Linka Ágnes előadóművész, a Latinovits Alapítvány kurátora és Wiegmann Alfréd rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke foglalt helyet – áll a közleményben.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Pályázatot írtak ki a badacsonyi Kisfaludy-házra

Az ingatlan a badacsonyi Rózsakő alatt található. - - Pályázatot írtak ki Badacsony legismertebb és le
Elolvasom

Tihanyi Lajos életmű-kiállítása nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában

TIHANYI 140. címmel látható a Magyar Nemzeti Galériában Tihanyi Lajos (1885-1938) festőművész életmű-kiállí
Elolvasom

Nemzetközi világzenei sztárok lépnek fel a jövő évi Boglart Fesztiválon

Számos ismert külföldi fellépő, köztük Enara Navaira, a horvát Veja és a szenegáli Afrikora, valamint szá
Elolvasom