Július végén rendezik a hetedik Balaton-átevezést

Július végén rendezik a hetedik Balaton-átevezést

Július 27-én rendezik meg a hetedik Hervis Balaton-átevezést, amelynek résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy sárkányhajóval is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi nyolc kilométeres útvonalat.

“Amióta létezik ez az esemény, mindig részt vettem és eveztem rajta” – mondta Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke. Hozzátette, a tó átevezésével az a céljuk, hogy megszerettessék az emberekkel a mozgást, szívesen evezzenek, fussanak, kerékpározzanak; a sportolás ne csak egy eseményen való részvételt jelentsen a számukra, hanem arra fel is készüljenek.

“Szövetségünk az elsők között ismerte fel, hogy nemcsak az élsportban van szerepünk, hanem sportágunk szabadidős eseményeinek megszervezésében, népszerűsítésében is” – hangsúlyozta Schmidt Gábor, aki örömmel számolt be arról, hogy a nevezéseket nézve időarányosan jobban állnak, mint tavaly: kétezerhez közelít a szám.

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkára egy reprezentatív felmérés adatait ismertette, mely szerint Magyarország lakosságának 59 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem sportol.

“Hogyan lehet ezt az elkeserítő számot megváltoztatni? Ijesztgetéssel, elrettentő példákkal nem lehet változtatni az arányokon, élményeket kell adni az embereknek. A mozgást, a sportolást élménnyé kell tenni” – hangoztatta, majd emlékeztetett arra, hogy az első Balaton-átevezésen még csak 700-800 fő vett részt, tavaly pedig 4200-an voltak ott, ami mutatja, hogy ha az embereknek felkínálják az élményt, jönnek. Kiemelte, hogy több szabadidős kajakos, evezős eseményt szeretne az országban, és nem csak a Balatonon.

Vida Gergely, a szövetség szervezési igazgatója, a Hervis Balaton-átevezés főszervezője arról beszélt, hogy minden évben igyekszenek megújulni, az idei újdonság az idősávos rajtoltatás, hogy a messziről érkezők is meg tudják tervezni a napjukat. Egy-egy délelőtti és délutáni idősávban lehet kiválasztani a kívánt rajt időpontját. Nevezni online július 24-ig lehet, de a helyszínen is fogadják a jelentkezőket. Aki június 30-ig leadja indulási szándékát, az esemény emblémájával ellátott pólót kap. Jelezte, évről évre csúcsot dönt a Balaton-átevezés a résztvevők, illetve a vízre szálló egységek számát nézve, és bíznak benne, hogy július végén újabb rekord születik.

“Egyre több sporthoz köthető rendezvénye van Zamárdinak, ezek közül kiemelkedik az átevezés, mely 2021 óta évről évre népszerűbb” – mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.

Dalnoki Balázs, a névadó Hervis Sport és Divatkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy három éve állnak az esemény mellett, és cégük a helyszínre kitelepülve segíti azokat a résztvevőket, akik otthon felejtették valamelyik sporteszközüket, például a napszemüveget.

A Balaton-átevezés résztvevőit a parton egész napos programok várják.


Forrás: MTI
Fotó: balatonatevezes.hu

Kapcsolódó

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom