Őrizetben a veszprémi garázsok feltörői

A négy férfit néhány órán belül elfogták a rendőrök – számolt be a police.hu.

Egy veszprémi lakótelepről érkezett több bejelentés 2024. október 5-én reggel a rendőrségre garázsok és személyautók feltörése, megrongálása miatt. Ismeretlen tettesek hat garázs ablakát és négy jármű szélvédőjét betörték, a kocsik gyújtáskapcsolóját – miközben megpróbálták beindítani azokat – megrongálták. Volt olyan autó, amelynek a szélvédőjét az utastérben található aprópénz miatt törték be, illetve egy garázsból babakocsit, gumiabroncsokat is elvittek. Két autót beindítottak és használtak is éjszaka a tettesek. A kárérték megközelíti a félmillió forintot.

A rendőrök azonosították a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható két veszprémi, egy csajági és egy szentkirályszabadjai férfit.

A két fiatalkorú fiút és két felnőtt társukat a veszprémi rendőrök aznap délután elfogták és előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra. Őrizetbe vételük mellett rongálással és jármű önkényes elvételével gyanúsították meg őket.


Forrás: police.hu

Kapcsolódó

Balaton-parti pékség tulajdonosa ellen emeltek vádat áramlopás miatt

Több mint ötmillió forint értékű áramlopás miatt vádat emelt az ügyészség egy Balaton-parti pékség koszovói
Elolvasom

Majális és piknik lesz Balatonfüreden is

Változatos programkínálattal készülnek a szervezők. - - Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán. Külö
Elolvasom

Mesébe illő majális a Tagyon-hegyen

Május első hétvégéjén változatos, egész napos programok várják a kirándulókat a Balaton-felvidék egyik legk
Elolvasom