Újabb somogyi drogterjesztők őrizetben

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztályának információi alapján a Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat eljárást egy kábítószer-kereskedő hálózattal szemben – adta közre a police.hu.

A felderítők adatai szerint egy mezőcsokonyai férfi az elmúlt hónapokban Kaposváron és környékén terjesztett tiltott szereket, aki október 27-én egy siófoki áruház parkolójában készült átvenni újabb adagot eladójától. Az összehangolt akció során a Somogy megyei bevetési egység munkatársai és a felderítők a helyszínen tetten érték és elfogták az elkövetőket.

Az intézkedés során az egyenruhások kábítószergyanús anyagot, közel 200 ezer forint készpénzt, mobiltelefonokat, valamint a vagyonvisszaszerzés érdekében egy prémium kategóriás személyautót is lefoglaltak. Az átadásban és a fuvarozásban közreműködő társak szintén rendőrkézre kerültek, többüknél a kábítószer-gyorsteszt is pozitív eredményt jelzett.

A Kaposvári Rendőrkapitányság nyomozói a két dílert kábítószer-kereskedelem bűntett, míg fogyasztó társukat kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök a két kereskedőt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság a mai napon elrendelt.


Kapcsolódó

Nyomozás indult a keszthelyi kutyás strand szerződése kapcsán

A hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést elsőre elutasította a rendőrség, de az önkormányzat panasz
Elolvasom

Új közúti összeköttetés lesz Kaposvár és Dombóvár között

Új közúti összeköttetés létesítéséről számolt be Kaposvár és Dombóvár között a vidék- és településfejleszté
Elolvasom

Háziorvosi rendelők újulnak meg a siófoki nővérszállón

Felújíttatja a siófoki nővérszállóban működő háziorvosi rendelőket a város önkormányzata - közölte Lengyel
Elolvasom