Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sarlós Boldogasszony templom, Farkasgyepű

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sarlós Boldogasszony templom, Farkasgyepű

Farkasgyepűt nagyszerű fekvése és különleges mikroklímája révén választották ki az ország egyik legjelentősebb tüdőszanatóriumának helyszínéül. A takaros bakonyi falu ezzel vált ismertté hazai viszonylatban, ám cikkünk most a település egy esztétikai szempontból jóval relevánsabb nevezetességére fókuszál, a Sarlós Boldogasszony templomra.

A templomot Hornig Károly veszprémi püspök megbízásából emelték, aki akkoriban Farkasgyepű egyik földesura is volt egyben. Az építkezéshez szükséges kőanyagot pedig a közeli csurgókúti kőbányából fejtették ki. Wojta Adolf építész (és nem utolsó sorban híres színháztervező) terveit Gerle József és Gerle Károly kardosréti kőművesmesterek ültették át a valóságba.


A szentelési ceremóniát 1909-ben tartották Sarlós Boldogasszony tiszteletére. A Steiner Rudolf keze munkáját dicsérő oltárkép ennek tükrében a várandós Szűz Máriát ábrázolja, amint látogatót tesz a szintén várandós unokatestvérénél, Erzsébetnél, aki Keresztelő Jánost hordja a szíve alatt. A templom búcsúja is Sarlós Boldogasszony napján, azaz július 2-án esedékes.


A falu korábbi védőszentje Szent Márton volt, így november 11-én egy másik búcsút is tartanak. A bejárat felett, az építtető, Hornig Károly címere díszeleg. Az első világháború alatt, a kor gyakorlatának megfelelően, az eredeti harangokat elvitték, hogy ágyút olvasszanak belőlük. A két nagy háború áldozatainak egy civil adományozásból létrejött márványtábla állít emléket az épület belsejében.

Fotók: smbketkereken.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Zichy-kastély, Soponya

A Zichy-család soponyai kastélya Zichy János kezdeményezésére épült az 1750-es években. Később jelentős áté
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Nagyvázsony

A 77-es főút mellett fekvő gyönyörű Nagyvázsony elsősorban a Kinizsi-vár kapcsán ismert. A honfoglalás óta
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Árpád-kori kerektemplom, Kallósd

A Zalaszentgróti járásban, a Zala folyó egyik mellékága mentén fekvő Kallósd népessége a száz főt sem éri e
Elolvasom