Elérhető a gazdálkodók számára az ökológiai célú vízpótlás

Év elejétől lehetővé vált a mezőgazdasági területek vízzel történő időszakos eláraszthatósága, az agrártárca kidolgozta és bevezette a szabályozásban az ökológiai célú vízpótlásra használt terület fogalmát – közölte az Agrárminisztérium (AM) sajtóirodájának tájékoztatása alapján a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

A közlemény szerint Feldman Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy “az idei esztendőtől a nem mezőgazdasági célra, ideiglenesen használt földterület egyik meghatározott lehetősége az ökológiai célú vízpótlás“. Ez a mezőgazdasági területek vízjogi engedéllyel történő időszakos elárasztását jelenti.

Mint írták, a folyamat a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás biztosítása érdekében vízpótlás, beszivárogtatás céljából felszíni víztöbbletből vagy szabad vízkészletből (nem árvízi víz), gravitációs úton megvalósuló vízkivezetéssel mehet végbe.

A sajtóanyagban foglaltak szerint az ökológiai vízpótlásban érintett mezőgazdasági területek az agrártámogatási rendszerben akkor is támogathatóak maradnak, ha arra átmenetileg vízpótlás, vízbeszivárogtatás céljából vizet vezetnek. Mindezt annak révén, hogy a vízborítás ideje alatt teljesítettnek kell tekinteni a minimumkövetelmények szerinti fenntartási szabályokat.

Az új szabályozás az idei évre vonatkozó agrártámogatási rendeletcsomagban jelenik majd meg, az ökológiai célú vízpótlás fogalmát pedig a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló kormányrendelet vezette be január elsején – közölték.

A szabályozás összhangban van a vízügyi ágazat által indított Vizet a tájba című kezdeményezéssel, amelynek keretében a vízügy várja azon gazdák jelentkezését, akik a területükön vizet szeretnének megtartani és az erre kialakított online felületen bejelentik az erre szánt területeiket – emelte ki a közlemény szerint Feldman Zsolt.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

369 tő cannabist foglaltak le a rendőrök Zalában

A DELTA Program keretében újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök. Ezúttal egy bez
Elolvasom

Közösségi irodát hozott létre az Iparkamara Veszprémben

A kezdeményezés Veszprém üzleti életét hivatott egy közös fókuszpontba terelni. - - A Veszprém Vármegy
Elolvasom

Újra magyarországi utakon a Google Utcakép autói

Május 6-tól ismét magyar utakon járnak a Google Street View, azaz a Google Utcakép autói, hogy a legfrisseb
Elolvasom