Ismét SUP-világbajnokság lesz Balatonfüreden 2028-ban

Ismét SUP-világbajnokság lesz Balatonfüreden 2028-ban

A világbajnokság mellett kajak-kenu világkupát is rendezhetünk.

Mindezt szerdán jelentette be a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF), amely a kínai Hangzhou-ban tartotta kongresszusát. A döntés értelmében 2021 után rendezhetünk ismét Balatonfüreden SUP világbajnokságot, 2020 óta már a hetedik kajak-kenu világkupát Szegeden – olvasható a kajakkenusport.hu-n.

A SUP-világbajnokságnak ezidáig egyszer lehettünk házigazdái, 2021 szeptemberében is a Tagore sétány mentén lévő szakaszon. A kajak-kenu világkupák tekintetében szintén óriási fegyvertény, hogy 2020 óta ez lesz hetedik év, amikor megrendezhetjük Szegeden ezt az eseményt, ezúttal is gyorsasági és para kajak-kenu szakágban, mely egyébként május 16-18. között lesz a Maty-éren (itt csak gyorsasági szakágban), korábban pedig már 2026-ra is elnyertük a rendezés jogát.

„Őszintén örülünk a döntésnek, hálásak vagyunk a felénk megszavazott bizalomért. – reagált a döntésre Szakács Bálint, az Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára. – A 2032-ig nyúló sportági stratégiánk egy fontos pillére, hogy igyekezzünk évről évre nemzetközi versenyeket hozni Magyarországra. Egyértelműen az látszik, hogy a SUP egyre komolyabb helyet követel magának az evezős sportok világában. A 2021-es SUP világbajnokság mindannyiunk számára egy új és fantasztikus élményt nyújtott Balatonfüreden. A Tagore sétány kitűnő választás volt, fantasztikus volt a hangulat az egész verseny alatt, ezt szeretnénk elérni három év múlva is. Ami pedig a világkupát illeti, más országok vezetőitől, edzőitől, versenyzőitől több ízben is megkaptuk már, hogy a Maty-ér a világ legjobb pályája és a feltételek is itt a legjobbak egy színvonalas kajak-kenu verseny lebonyolításához. Ezeket felfoghatnánk csak szimplán udvarias szavaknak is, de pont az ilyen döntések, mint a mostani bizonyítják, hogy valamit tényleg jól csinálunk, ráadásul ne felejtsük el, hogy 2027-ben a világbajnokság is Szegeden lesz.”


Forrás: kajakkenusport.hu
Fotó: kajakkenusport.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fájdalmas Szűzanya Plébániatemplom, Zirc

A Bakony fővárosaként is emlegetett Zirc szakrális jelentősége már csak a legendás és a város kulturális ar
Elolvasom

58 féle karácsonyi dekorációs eszközből 56 bizonyult áramütés-veszélyesnek a NKFH vizsgálatán

A termékek túlnyomó többsége elhasalt a biztonsági kritériumok legalább egyikén. - - Kül- és beltéri
Elolvasom

A valódi fenyő a környezetbarátabb vagy a műanyag? Ezt mondja az Ökológiai Kutatóközpont

A szakértők meglepő állásponton vannak a témát illetően. - - Karácsony előtt minden évben feléled a vi
Elolvasom