Több, mint másfél ezren vettek részt az Öböl-átúszáson

1521-en vágtak neki szombaton, hogy úszva vagy SUP-on teljesítsék az Allianz Öböl-átúszás három kilométeres távját Tihany és Balatonfüred között.

A szervezők tájékoztatása szerint bár kétséges volt, hogy a tervezett időpontban a víz felmelegszik a biztonságos 22 fok fölé, az esemény napján tökéletes feltételek, 23,3 fokos átlag vízhőmérséklet, napsütés és gyenge szellő fogadta az indulókat.

„A kultikus tihanyi öböl páratlan szépségét testközelből tapasztalhatta meg mindenki, aki részt vett a legszebb táv megtételében” – mondta Fodor Szabolcs főszervező. – “Sok év után az Allianz közreműködésével, közel 200 fős stábbal valósítottuk meg a kitűzött célt. Aki ott volt, izgalmas élménnyel gazdagodott, amelyben egyszerre volt jelentősége a mozgásnak és a természet iránti tiszteletnek. Nem volt ez igazán verseny, de persze sokan nagyon komolyan vették a kihívást, voltak, akik hetek óta készültek rá. A biztonságot közel 70 kísérőhajó biztosította, szerencsére nem került sor olyan eseményre, ami miatt közbe kellett volna avatkoznunk.”


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Újabb drogkereskedőt fogtak a somogyi rendőrök

Futárszolgálat kézbesítette az internetről rendelt csomagot a díler házához - számolt be a police.hu. - -
Elolvasom

Lélegzetelállító négyévszakos videóval mutatkozik be Gyenesdiás

Különleges imázsvideóval hívja fel magára a figyelmet Gyenesdiás, amely látványos képsorokon keresztül muta
Elolvasom

Szallas.hu: tavasszal Budapest, nyáron Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

A tavaszi időszakban Budapest volt a legnépszerűbb belföldi úti cél, míg a nyári előfoglalások alapján Sióf
Elolvasom