Baltával támadt a felszarvazott zalai férfi

Emberölés kísérlete bűntett miatt vettek őrizetbe a rendőrök egy 36 éves eszteregnyei férfit – írja a police.hu.

Június 5-én éjszaka riasztották a rendőröket Eszteregnyére. Egy férfi a szomszédjától kért segítséget, állítása szerint attól félt, hogy a nála vendégeskedő férfi megtámadja egy szekercével.

A zavart és ittas férfi a kiérkező egyenruhásoknak elmondta, hogy élettársával több napja befogadtak egy ismerőst. Este közösen italoztak, majd elaludt a nappaliban. Éjfél után felébredt, és a nőt kereste, azonban a vendéggel találta őt a hálószobában. A 36 éves férfi emiatt ideges lett, magához vett egy baltát, és többször fejbe vágta a vendéget. A sérült férfi ezután elvette tőle a szerszámot, a házigazda pedig a szomszédhoz ment segítségért. 

A mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba a bántalmazott embert.

A rendőrök elfogták és előállították az elkövetőt, és emberölés kísérlete bűntett miatt hallgatták ki. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. 


Kapcsolódó

Új versekre fókuszáló estsorozatot indít a balatongyöröki könyvtár

Új sorozatot indít útjára a balatongyöröki Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár. A Miért szép? címmel
Elolvasom

Egy kivételével az összes magyar borvidéken megjelent a pusztító szőlővészt

Az aggasztó helyzetről az agrárminiszter számolt be a közösségi oldalán. - - Az ország 22 borvidékéből
Elolvasom

A bántalmazottak kézjelzését mutatta egy nő egy balatonboglári étteremben, a rendőrök elvitték a párját

A pincér vette észre az áldozat jelzését Balatonbogláron - számolt be a police.hu. - - Egy balatonbogl
Elolvasom