278 őzgida és 26 fészekalj menekült meg az országos mentőakció-programnak köszönhetően

A Védegylet égisze alatt és az Országos Magyar Vadászkamara támogatásával 2024 novemberében alakult meg a Drón Szakbizottság, amely ezen eszközök hazai vadgazdálkodásba való bevezetését tűzte ki céljául.

A drónok számos területen segíthetik ezt az ágazatot – az egyik ilyen az őzgidák és a fészekaljak mentése a kaszálások előtt. Ennek voltaképp egy pilot projektje valósult meg ebben az évben, és az eredmények biztatóak.

A tapasztalatok szerint két-két és fél hetes korukig az őzgidák semmilyen vadriasztó eszköz elől sem kelnek föl. Az, hogy a mezőgazdasági gépek ne pusztítsák el őket, elsősorban kiszorító kaszálással, a megfelelő műszaki paraméterekkel rendelkező vadriasztólánc alkalmazásával és immár a hőkamerás drónok használatával érhető el.

Az idén tavasszal meghirdetett akcióhoz minden vármegyei vadászati érdekképviseleti szervezet önként csatlakozott. A földhasználókkal egyeztetve folyó mentés során az őzgidáknak az adatait is rögzítették, és meg is jelölték az állatokat, hogy később nyomon lehessen követni a sorsukat.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Maratoni távot küzdöttek le a beteg gyerekekért a Balatonnál

Több százezer forintot gyűjtöttek vörös cápák segítségével a daganatos beteg gyermekek támogatására a Balat
Elolvasom

Együttműködés a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programjainak megvalósítása érdekében

Együttműködési megállapodást írt alá a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 program megvalósítása érd
Elolvasom

Hat elfogatóparancs volt érvényben egy sátorban bujkáló nagykanizsai férfire

A nagykanizsai rendőrök csaptak le egy 23 éves helyi férfira, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben
Elolvasom