Motorosra támadó házaspár ellen emeltek vádat Somogyban

Motorosra támadó házaspár ellen emeltek vádat Somogyban

Elsodorta a lányukat, ezért rátámadt a motorosra egy házaspár idén májusban Balatonőszödön, vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség az MTI-t.

Azt írták: a baleset az úttesten történt, amikor a hat éves gyermek kiszállt az autóból. Az apa azonnal a motor után futott és annak a közelben megálló vezetőjét fennhangon – egyebek mellett – megöléssel fenyegette.

A motoros – tartva a férfi és annak helyszínre érkező ismerősei esetleges bántalmazásától – nem mert a gyermekhez menni, ezért járműve mellett mintegy tíz méterre várakozott az időközben értesített mentőre és a rendőrségre.

Az ügyészség közlése szerint az apa azonban nem tudott uralkodni magán és felindult állapotban a motoroshoz futott, lendületből ököllel fejen ütötte őt. Egy perc múlva az addig a sérült mellett tartózkodó anya is csatlakozott férjéhez, az akkor neki háttal álló, éppen telefonáló motoros hátára ugrott és tarkón ütötte.

A motor vezetője a vádlottak ütéseitől nem sérült meg – közölték.

A vádhatóság a garázdaság vétsége miatt folyó büntetőeljárásban a férfival szemben közérdekű munka büntetést, a nő ellen próbára bocsátást indítványozott a bíróságnak.

Forrás: MTI
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Baltával támadt párja szeretőjére egy férfi Zalában

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a 36 éves eszteregnyei férfival szemben életveszélyt okozó
Elolvasom

Új kápolna épül Pécselyen

Az épület tervezésekor fontos támpontként szolgáltak a Balaton-felvidék szakrális hagyományai. - - Jan
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Építők kútja, Veszprém

A Stadion és az Egyetem utca sarka, Veszprém egyik legforgalmasabb kereszteződése, melynek Délnyugati csücs
Elolvasom