Rendőrkézen a balatoni strandok szarkája

Rendőrkézen a balatoni strandok szarkája

A balatonalmádi nyomozók többrendbeli lopás miatt hallgattak ki egy 43 éves berhidai férfit – adta köre a police.hu.

Augusztus első hetében több bejelentés is érkezett, hogy Balaton-parti strandokon ismeretlen tettes őrizetlenül hagyott táskákat vitt el a benne lévő értékekkel, pénzzel együtt. Eljárás indult, majd augusztus 13-án a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Műveleti Alosztályának munkatársai Balatonkenesén igazoltattak egy 43 éves berhidai férfit, és felismerni vélték, az egyik strandi lopást korábban ő követhette el.

Ezután a nyomozók előállították, majd – őrizetbe vétele mellett – többrendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatását.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

18 denevért mentettek ki egy balatonalmádi ház felújításakor

A fehérszélű törpedenevér nem vonul el külön telelőhelyre, inkább a nyári menedéke környékén keres megfelel
Elolvasom

Belső hangok parancsolták, hogy öljön meg mindenkit Kaposváron

A Somogy Vármegyei Főügyészség közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísér
Elolvasom

Gőzerővel zajlanak az őszi vadászatok az erdőkben, mutatjuk hol tájékozódhat a látogatási tilalmakról

A vadgazdálkodók és a vadásztársaságok nem mindig tüntetik fel a megfelelő online felületeken az érvényben
Elolvasom