Megszegte a távoltartás szabályait egy ajkai férfi

Őrizetben a férfi kapcsolati erőszak és más bűncselekmények miatt – írja a police.hu.

A sértett elkeseredésében tett feljelentést október 13-án az élettársa ellen, aki rendszeresen bántalmazta, megalázta őt. A nő évekig tűrte, hogy társa nemcsak lelki, de testi fájdalmat és sérülést is okozott neki, gyakran a közös gyermekeik előtt.

Az erőszakos férfi a párkapcsolat alatt a nőt szigorú kontroll alatt tartotta. Többször fenyegetőzött azzal, ha akarata nem érvényesül, kárt tesz párjában és annak családtagjaiban, illetve a ház felgyújtását is kilátásba helyezte, A munkahelyén is ellenőrizte a sértettet, telefonját kikapta a kezéből, majd szidalmazás közben megrúgta.

Az ajkai rendőrök elfogták, kihallgatták, majd őrizetbe vették a 31 éves Devecser környéki lakost, aki a korábban elrendelt távoltartás szabályait megszegve ismét zaklatta a nőt.

Ellene kapcsolati erőszak és más bűncselekmények miatt is folyik a nyomozás, a rendőrök kezdeményezték a letartóztatását.


Kapcsolódó

Lezárult a nyomozás a Balaton-parti építkezésen történt baleset ügyében

A forgó-kotró munkagép okozott súlyos sérülést - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti építkezésen s
Elolvasom

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom