24 év után derült ki, hogy szeretőjével ölte meg eltűntnek hitt volt férjét egy ajkai nő

24 év után derült ki, hogy szeretőjével ölte meg eltűntnek hitt volt férjét egy ajkai nő

Egy ajkai férfi eltűnését jelentette a testvére 2001 tavaszán. Az akkor 35 éves ember eltűnése miatt az ajkai rendőrök körözési eljárást indítottak, mely akkoriban nem vezetett eredményre – számolt be a police.hu.

Az ügy 2025-ben újabb fordulatot vett, és november 4-én a célirányos eljárási cselekmények eredményeként több olyan információ került a Veszprém vármegyei rendőrök birtokába, ami emberölés gyanúját vetette fel. Egy nőt és egy férfit – az eltűntként keresett volt házastársát és annak akkori szeretőjét – hallgatták ki, akik elismerték, hogy a 2001-ben eltűnt férfit előre kitervelten, közösen ölték meg, majd a testét elásták egy Devecser környéki hétvégi ház udvarán.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársaival közösen végrehajtott kutatásban az elkövetők által megjelölt helyen emberi maradványokat találtak.

A rendőrök az 57 éves nőt és a 67 éves férfit őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

A nyomozás részleteiről 2025. november 7-én Budapesten a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatót dr. Petőfi Attila vezérőrnagy, főkapitányi főtanácsadó és Suszter Tamás ezredes, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőr-főkapitány-helyettes.


Forrás: police.hu
Fotó: PoliceHungary / Youtube

Kapcsolódó

Megbírságoltak egy férfit, aki besétált a Balaton jegére

Helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök egy 23 éves férfira, aki a mólótól több száz méterre besétált a Ba
Elolvasom

Idén is balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat

A Magyar Borszakírók Köre (MBK) fehérbor kategóriában a badacsonyi Földi Bálint 2024-es Kéknyelűjét, a vör
Elolvasom

A vágótok lett az év hala 2026-ban

 Az Acipenser gueldenstaedtii hazánkban rendkívül ritkán fordul csak elő. - - A Magyar Haltani Tá
Elolvasom