Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szentháromság szobor, Öskü

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szentháromság szobor, Öskü

Az Öskü katolikus temploma mellett található Szentháromság szobor már majdnem három évszázada került felállításra, így talán nem túlzás kijelenteni, hogy az ikonikus rotunda után ez az oszlop az Árpád-kori település második legrégebbi vallási jelleggel bíró objektuma.

A barokk stílusban, homokkőből megmunkált szobor Szloboda Mihály alkotása. A szőlőmintával díszített oszlop 1746-ban készült és jellegzetes, korinthoszi oszlopfővel látták el. Kora ellenére remek állapotnak örvend, a helyiek láthatóan nagy becsben tartják.


A szabályos oszlopszékről emelkedő úgynevezett kompozit (vagyis több összetevőből összeállított) oszlop hátoldalán hét sorban latin felirat nyomai vehetők ki, ám ezt már olvashatatlanná koptatták a századok az 1746-os évszám kivételével. Az installáció tetején a felhőtrónusán ülő Atyaisten látható egy kitárt szárnyú galambbal, mely a Szentlelket ábrázolja.


A szobor egy háromszög alakban lekerített, parkos terület közepén látható, mely a falu katolikus temploma, a Szent Kereszt megtalálása plébániatemplom mellett terül el a Fő utca, az Iskola utca, illetve a Bánfai út által közrefogva.


Fotók: Google Maps / osku.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szarvaskő vára, Döbrönte

Döbrönte egy Pápai járásban fekvő zsákfalu a Bakony nyugati oldalán. A dombok között megbújó bájos települé
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kőhíd, Zalaszentgrót

A zalaszentgróti Batthyány-kastélytól nyugatra ívelnek a település legendás kőhídjának tornácai. A híd bár
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kiskirálylány szobor, Tapolca

Tapolca Fő terén, a település szívcsakrájában egy bronzból öntött gyermeki alak felügyeli a város szorgos
Elolvasom