Csomagfutár lopott pénztárcát Balatonfüreden

Pár órán belül elfogták a férfit a balatonfüredi rendőrök – adta közre a police.hu.

Egy Balaton-parti településen élő sértett tett bejelentést december 29-én kora délután, mert ellopták a pénztárcáját iratokkal és bankkártyával együtt.  

A balatonfüredi rendőrök alig pár óra alatt azonosították a 39 éves férfit, akit elfogtak.

Kihallgatásakor beismerte az enyingi lakos a lopást, amit utólag megbánt. Elmondta, hogy épp csomagot kézbesített a címre, de mivel senki nem nyitott ajtót, ő maga ment a házba. Ekkor látta meg az előszoba komódján a tárcát és vette magához. Később a közel hetvenkétezer forintot kivette, minden mást eldobott. A járőrök megtalálták az összes értéket, melyet a nyomozók lefoglaltak, majd visszaadtak a tulajdonosának.

A férfi ellen lopás miatt folyik a nyomozás.


Kapcsolódó

Balaton-parti pékség tulajdonosa ellen emeltek vádat áramlopás miatt

Több mint ötmillió forint értékű áramlopás miatt vádat emelt az ügyészség egy Balaton-parti pékség koszovói
Elolvasom

Majális és piknik lesz Balatonfüreden is

Változatos programkínálattal készülnek a szervezők. - - Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán. Külö
Elolvasom

Mesébe illő majális a Tagyon-hegyen

Május első hétvégéjén változatos, egész napos programok várják a kirándulókat a Balaton-felvidék egyik legk
Elolvasom