Fonyódon kapták el az osztrák iskola tolvajait

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság koordinálásával fogtak el román állampolgárságú tolvajokat, a Fővárosi Törvényszék letartóztatta őket – számolt be a police.hu.

Január 5-én délelőtt érkezett bejelentés a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába, hogy a 7-es főúton, Sormás külterületén több férfi kidobott egy lemezszekrényt egy kocsiból, majd elhajtottak.

A nagykanizsai rendőrök összehangolt munkával, forró nyomon indultak az ismeretlenek nyomába. Felvették a kapcsolatot a szomszédos országok hatóságaival, valamint ellenőrizték a lehetséges távozási útvonalakat is. Ennek köszönhetően a somogyi rendőröknek sikerült megállítaniuk a személyautót Fonyód közelében, a benne ülőket pedig előállították. A gépkocsiból tucatnyi laptop és táblagép, valamint műszaki cikkek kerültek elő.

Kiderült, hogy a széfet – amelyben csak kulcsok és dokumentumok voltak – néhány órával korábban egy osztrák iskolából lopták el, de másik három oktatási intézménybe is betörtek az elkövetők.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság eljárást indított. A három külföldit európai elfogatóparancs alapján vették őrizetbe, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.


Kapcsolódó

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométe
Elolvasom

A meleg miatt kialakulóban van a “szieszta-kultúra” a Balatonnál

A hőség miatt egyre több turista választja a déli napozás helyett a kora reggeli és késő esti programokat a
Elolvasom

A tihanyi levendula százéves múltjáról nyílt kiállítás a Balaton-parti településen

A tihanyi levendula százéves múltjáról nyílt kiállítás múlt héten a Balaton-parti településen, abban az épü
Elolvasom