Balaton-parti pékség tulajdonosa ellen emeltek vádat áramlopás miatt

Több mint ötmillió forint értékű áramlopás miatt vádat emelt az ügyészség egy Balaton-parti pékség koszovói tulajdonosa ellen – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség az MTI-t.

A közleményben azt írták: a negyvenes éveiben járó vádlott vállalkozásának villanyszámlája 2023-ban drasztikusan emelkedett, ezért 100 ezer forintért megbízott egy férfit, hogy a mérődoboz zárópecsétjét bontsa meg és alakítsa át a mérőórát, hogy az a ténylegesen használt villamos energiánál kevesebbet mérjen.

Ezt a vádlott segítője úgy oldotta meg, hogy rézlemezekkel eltérítette a bemenő áramerősséget a fogyasztásmérő óra belső áramtekercsétől – tették hozzá.

Kiemelték, hogy a koszovói férfi ezzel a módszerrel fél év alatt több mint 30 ezer kilowattórányi áramot vételezett jogtalanul, azonban 2023 szeptemberében a szolgáltató munkatársai ellenőrzést tartottak a pékségben, és ekkor mind a zárópecsét megbontását, mind a vezetékek illegális átalakítását észrevették.

A vádlott a lebukása után az okozott kárt megtérítette a szolgáltatónak – jegyezték meg.

Az ügyészség vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfira jelentős értékre elkövetett lopás miatt felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Elsikkasztotta ügyfelei pénzét egy ajkai ügyvéd

Az Ajkai Járási Ügyészség többrendbeli sikkasztás, és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ügyvéddel s
Elolvasom

Speeddealer bukott le Balatonfüreden

A Veszprém vármegyei rendőrök összehangolt akcióban fogták el Pest megyei otthonában a 39 éves férfit - táj
Elolvasom

Kaposvári besurranó áll ismét bíróság elé

A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy n
Elolvasom