Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Nagyvázsony

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Nagyvázsony

A 77-es főút mellett fekvő gyönyörű Nagyvázsony elsősorban a Kinizsi-vár kapcsán ismert. A honfoglalás óta lakott település református gyülekezete a környéken szinte elsőként alakult meg, még a törökkel folytatott harcok idején.

A református hitet azok a katonák hozták be a faluba, akik a Kinizsi-várban teljesítettek szolgálatot a 16. században, a hitközösség pedig az 1590-es években öltött hivatalos alakot “Vasoni Reformata Ecclesia” néven. Templomuk – legalábbis a mai formájában – 1786-ban épült a kapu előtt olvasható tábla tanúbizonysága szerint.


1798-ban Csokonai Vitéz Mihály hónapokat töltött a templom parókiájában, annak akkori lelkészénél, aki egyben a barátja is volt, az egyébként szintén költő Édes Gergelynél. Egy másik jelentősebb lelkész, bizonyos Tolnai István is itt szolgált. Őt az ellenreformáció során a pozsonyi „vértörvényszék” vetette alá finoman szólva is kifogásolható vallatásoknak, ám mindvégig állta a sarat és kitartott hite mellett, ezzel végül kivívva a nagyvázsonyi közösség vallásszabadságát is.


Az egyenes falú, fagerendás mennyezettel ellátott, műemlék jellegű épületnek három harangja is van. Közülük a kettő nagyobbat 1995-ben Marosvásárhelyen, a kicsit pedig Veszprémben öntötték még 1861-ben.

Fotók: balaton.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Korsós nő szobor, Veszprém

Mikus Sándor Kossuth-díjas szobrászművész leghíresebb vagy talán leghírhedtebb munkája az a budapesti Sztál
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Árpád-kút, Balatonkenese

A balatoni bringások hidratációja rendkívül fontos kehet, főleg a nyári időszakban. Manapság már csak viszo
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom