#Címke: református templom

Balatonakarattya református templomának enyhén futurisztikus látványa nem meglepő annak tekintetében, hogy az épület mindössze ...
Hajmáskér és Sóly közös, összevont református hitközössége sok évszázados múltra tekint vissza. Ennek a történetnek talán a leg...

A 77-es főút mellett fekvő gyönyörű Nagyvázsony elsősorban a Kinizsi-vár kapcsán ismert. A honfoglalás óta lakott település ref...
Tótvázsony a Balaton-felvidék szinte összes hasonló méretű településével együtt néptelenedett el a török idők során, az 1700-as...
A Veszprém vonzáskörzetében fekvő Sóly lankáit áthatja az élő, lüktető történelem. A legenda szerint ugyanis itt vívták végső k...


A déli parton, Siófok járásban fekszik Siójut a Dunántúli-dombság lábánál, a Sió csatorna egykori árterében. A község legikonik...

Legfrissebbek

Közel 60 milliós bringapark nyílt Balatonfüreden

Kerékpáros szakosztály alakult a közelmúltban Balatonfüreden, ahol egy közel 60 milliós fejlesztés eredményeképpen az országban...

Elolvasom

Ritka, különleges genetikai mutációval élő szarvast fotóztak a Bakonyban

A jelenség mögött az úgynevezett leucizmus, vagyis egyfajta pigmenthiányos állapot áll, amit Joó Gábor természetfotós kapott l...

Elolvasom

Puzsérral, Molnár Áronnal és a Csaknekedkislánnyal indít a DE!HOGYNEM Feszt a hétvégén Balatonalmádiban

A szavazat ára című doku-krimit is jegyző DE! Akcióközösség által rendezett DE!HOGYNEM Feszten a legégetőbb közéleti kérdésekrő...

Elolvasom