Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Sóly

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Sóly

A Veszprém vonzáskörzetében fekvő Sóly lankáit áthatja az élő, lüktető történelem. A legenda szerint ugyanis itt vívták végső küzdelmeiket Szent István és Koppány seregei 997-ben. István győzelme után állítólag fogadalomból emeltetett egy kápolnát, amely a mostani református templom őse volt, ezáltal pedig ez az épület a legrégebbi falusi templomnak minősül Magyarországon.

A jelenlegi templom elődjét, egy kis kápolnát István király Isten tiszteletére emeltette, hálából, amiért győztesen került ki a Koppánnyal vívott harcokból. A terület vizenyős, mocsaras jellege nem indokolta volna egy hasonló épület felállítását akkoriban, illetve egy 2009-es régészeti belső feltárás során előkerült leletek (egy nyílvessző és néhány cserépdarab) is alátámasztják a helyi legendák hitelességét. Bizonyos, óvatosabb vélemények azonban a 13. század derekára becslik a kápolna létrejöttét.


Az első írásos dokumentáció a templomról 1257-ből származik. A veszprémi püspökség alapítólevelének egy átiratában Szent István vértanú kápolnájaként szerepel bizonyos Sool birtokon. A szószék felett az 1775-ös évszám olvasható. Akkoriban a templom festett famennyezettel bírt, melyet a karzattal együtt aztán később, 1894-ben az Iparművészeti Múzeumba szállítottak.


A mai tornyot 1902-ben emelték a hajóhoz. Egy 1997-es falfeltárás során az épület legősibb falain régi festmények nyomai tűntek elő. A fent említett, 2009-es kutatás alkalmával pedig a padozat alatt középkori csontvázakra bukkantak a régészek. Többek között egy pár közös sírját is feltárták, akiket ölelkezve temettek egymás mellé.

Fotók: balaton.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kékkúti Tájház

A Káli-medence jellegzetes és közkedvelt településeinek egyik eklatáns példája Kékkút is. A magának leginká
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Jutas Vitéz kilátó, Veszprém

Veszprém egyik legújabb kilátója a Jutasi út és a Török Ignác utca kereszteződésénél kialakított murvás par
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Forrás-hegyi geológiai bemutatóhely, Felsőörs

A Balaton-felvidék földtörténeti múltjába tekinthetünk be elég alaposan a felsőörsi Forrás-hegyen kialakíto
Elolvasom