A legtöbb stresszt nem maga az utazás okozza, hanem az utolsó este. Ilyenkor jut eszünkbe, hogy még nincs kész a bőrönd, ki kell üríteni a hűtőt, le kell vinni a szemetet és persze még be kell ugrani néhány apróságért a boltba. Sokkal nyugodtabb lesz az indulás, ha ezeket a feladatokat több napra osztjuk el. Naponta egy-két kisebb teendő szinte észrevétlenül elvégezhető, így az utolsó este már nem a rohanásról szól.
Nem kell percre pontos útitervet készíteni, de néhány alapvető dolgot érdemes előre átgondolni. Például azt, hogy melyik napon szeretnénk kirándulni, mikor tervezünk strandolni vagy, hogy hol szeretnénk vacsorázni. Ez nem vesz el a spontaneitásból, éppen ellenkezőleg. Ha a fontos dolgokat már előre megszerveztük, a helyszínen sokkal könnyebb lazítani, és nem kell minden nap újra ugyanazokat a döntéseket meghozni.
Talán furcsán hangzik, de a nyaralás utáni első napot is sokkal kellemesebbé teheti, ha indulás előtt rendet teszünk otthon. A tiszta konyha, a kiürített hűtő vagy egy frissen felhúzott ágynemű nem sok idő, mégis egészen más érzés így hazaérkezni. Sokan ilyenkor előre elkészítenek néhány könnyen felmelegíthető ételt is. Ha ezekhez egy korszerű sütő áll rendelkezésre, az előkészületek is egyszerűbbé válhatnak. Az olyan modern megoldások, mint az Electrolux sütők, nemcsak a mindennapi főzést könnyítik meg, hanem akkor is hasznosak lehetnek, amikor szeretnénk néhány fogással előre gondoskodni a hazatérés utáni első napról.
Sokszor éppen azok a pillanatok maradnak meg a legjobban, amelyeket nem terveztünk meg. Egy spontán fagyizás a parton, egy naplementés séta vagy egy kis kitérő egy hangulatos kikötő felé gyakran többet ad, mint a gondosan összeállított programlista. Érdemes hagyni némi mozgásteret a nyaralásban. Ha nem akarunk minden percet kihasználni, sokkal könnyebben észrevesszük azokat az apró élményeket, amelyek igazán emlékezetessé teszik az utazást.
Évekkel később valószínűleg nem arra fogunk emlékezni, hogy pontosan mikor indultunk el otthonról vagy hány bőröndöt vittünk magunkkal. Sokkal inkább arra, hogy együtt nevettünk a vízparti vacsoránál, találtunk egy eldugott strandot vagy egyszerűen csak jólesett egy órán át nézni a Balatont.
Talán ezért érdemes egy kicsit tudatosabban készülni a nyaralásra. Nem azért, hogy minden tökéletesen alakuljon, hanem azért, hogy minél több időnk maradjon megélni azokat a pillanatokat, amelyek miatt minden évben annyira várjuk a nyarat.