22 galéria érkezik a Füred Art Weekre

22 galéria érkezik a Füred Art Weekre

A szervezők rekordszámú látogatóra számítanak.

Értékes műkincsekkel újra Balatonfüredre költözik a művészeti világ krémje: július 24-26. között rendezik meg a Füred Art Weeket (FAW), amelyen 22 galéria és aukciósház vesz részt. A szervezők rekordszámú látogatót, műgyűjtőket és a művészetkedvelő érdeklődőket várnak a háromnapos vásárra. A népszerű Kincsvadászok című műsor kereskedői is itt lesznek – számolt be a balatonfured.hu.

A három éve alapított Füred Art Week valósággal berobbant a hazai művészeti szcénába és azonnal igazodási ponttá vált a szakma és a közönség számára. A rendezvény a legnevesebb hazai galériákat, aukciós házakat mozgósítja azért, hogy különleges, friss ízelítőt mutassanak be a műkincspiac aktuális kínálatából. Az előzetes érdeklődés alapján a szervezők minden eddiginél több látogatóra és műtárgyra számítanak.

“Idén 22 kiállítót fogadunk, kínálatukban megtalálhatók lesznek az értékes festmények, bel- és kültéri szobrok, bútorok, ékszerek, szőnyegek, órák és egyéb műtárgyak. Büszkék vagyunk rá, hogy rövid idő alatt gyakorlatilag kultikussá vált a rendezvény, ahova mindenki jókedvűen érkezik. A Füred Art Week lényege, hogy a legigényesebb gyűjtők éppúgy megtalálják a számításukat, mint azok a művészetrajongók, akik egy kellemes kulturális programon, kiállításon vennének részt” – mondta el Tausz Ádám főszervező.

A Füred Art Weeken idén is részt vesznek a TV2 Kincsvadászok című műsor kereskedői: Fertőszögi Péter, Katona Szandra és Molnár Viktor, akik maguk is kiállítják műtárgyaikat, a közönség kötetlenül beszélgethet velük és a többi galeristával is. Vadnai Benjámin olimpikon vitorlázó is a rendezvény vendége lesz egy kerekasztal beszélgetésre.

A Balatonfüred Kongresszusi Központban rendezendő eseményen a közönség a sok millió forintos, múzeumi szintű műtárgyaktól a pár tízezer forintos dísztárgyakig talál majd eladó kincseket.
A Füred Art Week a BÁV ART felajánlásából nyereményjátékkal is készül a látogatók számára. Különleges fődíjat sorsolnak ki, egy több mint 200 ezer forint értékű, finom kidolgozású arany nyakláncot, amelyet valódi gyémántkővel díszített medál ékesít.

Résztvevő galériák: Ar2day Gallery, acb Galéria, Amikor Galéria, BÁV ART Aukciósház és Galéria, Primtex&Bernabo Art-Furniture, Cogito Art Galéria, Equilor Wealth Office, Erdész Galéria, Roland Gyetvai Works of Art, HEART AND CHERRY, Lumas Galéria, MEDGYESSY-KOVÁCS GALÉRIA, Nemes Galéria, Neves Kor-Társ Galéria, Noble Art Nexus, Orgona 22 Galéria, ProArt Frame, RCB Random Contemporary Budapest / Balaton, SVD Ékszer, Tokaj Art Wein, Kolibri Art Studio, Zsolnai Fine Art.


Forrás: balatonfured.hu
Fotó: balatonfured.hu

Kapcsolódó

Új rendőrfőkapitányt neveztek ki Veszprémben

Rendészeti vezetői kinevezésekről és megbízásokról döntött Pósfai Gábor belügyminiszter - közölte a Belügym
Elolvasom

Elmaradt a Balaton-átúszás, most hétvégén pótolhatják

Az új időpont valószínűleg szombaton lesz, de a döntést csütörtökön hozzák meg a szervezők. - - A hétv
Elolvasom

A júliusi estéken az Érseki Palota különleges kertjét is felfedezhetik a veszprémi várnegyedbe látogatók

Különleges nyári programokkal várja a látogatókat a veszprémi várnegyed: a vezetett vársétákon a több száz
Elolvasom