1,5 millió forint értékű eurót loptak Berhidán

A sértett visszakapta az ellopott pénzt, miután a várpalotai rendőrök egy órán belül elfogták a két fiatalt – adta közre a police.hu.

Bejelentés érkezett július 23-án délután, hogy egy berhidai családi házba ismeretlenek betörtek, és több mint 1,5 millió forint értékben eurót loptak.

A várpalotai nyomozók széles körű adatgyűjtésének eredményeként rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, és két 17 éves fiú került a rendőrség látókörébe. Egy órán belül Balatonfűzfőn elfogták mindkettőt. A ruházatuk átvizsgálásakor a balatonfűzfői fiatal nadrágzsebéből előkerült a több mint 4 ezer euró.

Ezután előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. Ellenük lopás bűntette miatt folyik eljárás.


Kapcsolódó

Mostantól a Bakony és Külső-Somogy 94 településén válik elérhetővé a Kifli.hu kínálata

Újabb jelentős területtel bővíti kiszállítását a Kifli.hu: mostantól 94 új településen, köztük Pápán, Ajkán
Elolvasom

Kábítószerkereskedőket értek tetten a veszprémi zsaruk

A veszprémi nyomozók őrizetbe vették az 51 éves férfit és 26 éves társát - számolt be a police.hu. - -
Elolvasom

Ingyen dolgoztattak kiszolgáltatott embereket Sümeg mellett, vádat emeltek egy pár ellen

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt emeltek vádat egy férfi és élettársa ellen, akik kiszolgáltatott h
Elolvasom