A Mikulás-regattával kezdődik a téli vitorlásverseny-sorozat a Balatonon

A Mikulás-regattával kezdődik a téli vitorlásverseny-sorozat a Balatonon

December 7-én a Mikulás-regattával kezdődik a 2019/2020-as téli vitorlásverseny-sorozat. A négy eseményből álló sorozatot már nem One Design, hanem Open kategóriában rendezik, mert az a tapasztalat, hogy egyre többen mérettetnék meg tudásukat saját vitorláshajójuk fedélzetén.

A 2019/2020-as téli szezonban is négy állomásos regattasorozatot tartanak, melynek ezúttal is a balatonlellei Bl Yachtclub ad otthont.

“A versenysorozat célja, hogy a hajótulajdonosoknak a téli hónapokban is biztosítson program- illetve versenylehetőséget”- árulta el Tóth Balázs a klub vezetője, a téli vitorlásverseny-sorozat ötletgazdája a hunsail.hu-nak. Elmondta, hogy nem csupán Balatonlelléről, hanem a Balaton egész területéről várnak versenyzőket. Az idei esztendőben az eddigiektől eltérően már nem One Design osztály hajóknak hirdették meg a regattákat, hanem kiszélesítették, így Open kategóriában bármely nagyhajó a rajthoz állhat. A szervezők lehetőséget biztosítanak vitorlásbérlésére is a kikötőben.

“A legfontosabb a versenyek alatt a biztonság, éppen ezért kizárólag alapvitorlákkal engedjük a hajókat indulni a pályaversenyeken”- jelentette ki Tóth Balázs Felhívta a figyelmet arra, hogy a fedélzeten a mentőmellény használata kötelező, és a vitorlázók az évszaknak megfelelő ruházatban, feltöltött mobiltelefonnal indulhatnak a kikötőből. A regattákat a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata biztosítja.

A Téli Vitorlás Versenysorozat támogatója a Magyar Vitorlás Szövetség. Az együttműködés keretében, a szervezők szerint tovább népszerűsíthető a sportág a klasszikus szezonon kívül is a Balatonon.

A téli vitorlásverseny-sorozat versenyei:

december 7. IV. Mikulás Regatta
december 31. VII. Szilveszteri Regatta
február 8. IV. Farsangi Regatta
Március 14. IV. Tavaszi Regatta

Fotó: BL Yachtclub & Apartments

Kapcsolódó

Krisna-völgy: ahol az együttérzés és a fenntarthatóság kéz a kézben jár

Somogyvámos határában, a természet ölelésében működik Közép-Európa egyik különleges ökofaluja, Krisna-völgy
Elolvasom

Új, kitáblázott kerékpáros útvonal a Balaton-felvidéken, BalatonBike365 Port nyílt Vigántpetenden

Bemutatkozott a BalatonBike365 úthálózat mintegy 70 kilométeres új kerékpáros útvonala a Balaton-felvidéken
Elolvasom

Oroszlán Szonja: „Hiába jöttem-mentem a világban, nekem a Balaton az otthont jelenti”

Májusban Oroszlán Szonjával találkozhatnak az Anna Grand Lounge esték powered by GLAMOUR résztvevői, aki a
Elolvasom