Posta Zsófia fiatal fotográfus egyik kedvenc modellje a Balaton

Posta Zsófia fiatal fotográfus egyik kedvenc modellje a Balaton

Posta Zsófia fiatal képzőművész első önálló kiállítása nyílt meg a magyar fotográfia napján az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Március 15. úti épületében Pillanatképregény címmel.

A kiállítást Dallos Zsuzsa újságíró nyitotta meg, aki elmondta, a tárlat címe kreatív értelmezésekre sarkallhatja azokat, akik megtekintik, hiszen a háromtagú összetett szó bármely részeit összeillesztve, újabb és újabb értelmezések tárulnak elénk.

“Egy nagyon fiatal hölgy első önálló kiállítására jöttünk el, és ha én azt mondom nektek, hogy augusztus 29-e, akkor tudjátok, hogy ez a mohácsi csatavesztés napja, és azt is bizonyára tudjátok, hogy öt évvel előtte volt a nándorfehérvári csatavesztés napja, Gárdonyi Géza Egri csillagok könyvéből pedig azt is tudjátok, hogy ezen a napon settenkedtek be a törökök és foglalták el Buda várát.

Ez a három évforduló benne van a köztudatban, de az már kevésbé, hogy 2003 óta a Magyar Fotográfusok Országos Szövetsége kinevezte ezt a napot a magyar fotográfia napjának. Olyan jó lenne, ha ezeket az ünnepeket, és nemcsak a veszteségeinket tartanánk számon.” – fűzte hozzá Dallos Zsuzsa.

Posta Zsófia elmondta, hogy nyolc éve él Veszprémben, ahol általános iskolásoknak tanít rajz-vizuális kultúrát.

“Nekem a fényképezés a pillanatra való teljes ráhangolódást jelenti. A tájképfotózás pedig olyan, mintha portrét készítenék. Minél jobban megismerek egy tájat, elmerülök benne, annál több arcát fedezem fel. E tekintetben a Balaton az egyik kedvenc modellem, mert mindig tartogat valami újdonságot.” – tette hozzá Posta Zsófia.

Borián Beatrix, a könyvtár munkatársa a megnyitón elmondta, a fotók minden napszakban mást mutatnak, más történetet mesélnek el, így érdemes többször visszalátogatni a kiállításra.

A megnyitón Nagy Gergely gitáros működött közre. A kiállítás szeptember 27-éig megtekinthető a Március 15. úti könyvtár épületében, online pedig IDE KATTINTVA tudsz szemezgetni Zsófi csodálatos balatoni témájú fotóiból.

Forrás és fotó: www.veol.hu

Kapcsolódó

Megbírságoltak egy férfit, aki besétált a Balaton jegére

Helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök egy 23 éves férfira, aki a mólótól több száz méterre besétált a Ba
Elolvasom

Idén is balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat

A Magyar Borszakírók Köre (MBK) fehérbor kategóriában a badacsonyi Földi Bálint 2024-es Kéknyelűjét, a vör
Elolvasom

A vágótok lett az év hala 2026-ban

 Az Acipenser gueldenstaedtii hazánkban rendkívül ritkán fordul csak elő. - - A Magyar Haltani Tá
Elolvasom