Szombaton adják át a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny emlékdíját Balatonfüreden

Szombaton adják át a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny emlékdíját Balatonfüreden

A hagyományokhoz híven átadják a Salvatore Quasimodo-emlékdíjat szombaton Balatonfüreden a 27. Quasimodo költőverseny és költőtalálkozó keretében. A péntektől vasárnapig tartó rendezvénysorozat egyebek mellett olasz gasztronómiai esttel, folyóirat- és könyvbemutatóval várja az érdeklődőket – tájékoztatta az MTI-t a Quasimodo Alapítvány titkára.

 

Cserép László elmondta, hogy százhatvankét alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, több mint háromszáz vers érkezett az idei költőversenyre, melyen az emlékdíj mellett két megosztott különdíjat is átad a Széchenyi Ágnes, Szörényi László, Madarász Imre, Péntek Imre, Szkárosi Endre és Cserép László alkotta zsűri.

 

A programsorozat első napján Carla Romanelli olasz színésznő lesz a díszvendég, akinek születésnapja alkalmából részleteket vetítenek a róla készült filmekből, majd levetítik az Egy erkölcsös éjszaka című Makk Károly filmet. A résztvevők az olasz gasztronómia különlegességeit is megkóstolhatják a Vaszary Galéria kertjében rendezett ünnepségen.
Szombaton délelőtt mutatják be Dante Marianacci Ahogy a költők látják Mona Lisát, Madarász Imre A Nagy Háború nagy költője. Giuseppe Ungaretti és az első világháború című könyvét, ezen kívül a Tempevölgy című folyóirat szeptemberi számát.
Délután megemlékezést tartanak Salvatore Quasimodo költő emlékfájánál, ezt követően pedig gálaműsor keretében díjkiosztó ünnepséget tartanak az Anna Grand Hotel dísztermében, melyen Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója mond köszöntőt.
A rendezvény zárónapján, vasárnap irodalmi estet rendeznek a költőverseny díjnyertes alkotásaiból a Kisfaludy Színház művészeinek közreműködésével.

 

A nemzetközi költőversenyt az olasz költő, Salvatore Quasimodo emlékére rendezik meg 1992 óta Balatonfüreden. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett költő 1961-ben járt a tóparti városban gyógykezelésen, gyógyulásának emlékére fát ültetett a Tagore-sétányon és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit.

 

Forrás: mti.hu  Fotó: wikipedia.com

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom