Az észak-balatoni vasútállomások felújítása is része a MÁV programjának

Az észak-balatoni vasútállomások felújítása is része a MÁV programjának

Összesen 700 megállója és vasúti állomása van a MÁV-nak országszerte. Ezek közül az ötvenet legforgalmasabbat újítják fel 2023-ig. Loppert Dániel, a vasúttársaság kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a jegyvásárlási statisztikák alapján választották ki az 50 legforgalmasabb megállóhelyet, illetve vasútállomást, amelyeket felújítanak.

 

Kisebb rekonstrukció már el is indult az ország legforgalmasabb megállóhelyén, Zuglón, ahol évente másfél millió utas fordul meg. A felújítások elsősorban Budapestre és Pest megyére, illetve az elővárosi forgalomra koncentrálnak,

hiszen innen jön a MÁV utasainak csaknem fele – mondta a MÁV kommunikációs igazgatója. A CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. valamint az Unitef’83 Zrt. tervezheti az Észak-balatoni vasútállomások felújítását, nettó 349,8 millió forintért.

A kiírás szerint megtervezendők Polgárdi, Balatonakarattya, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Káptalanfüred, Alsóörs, Aszófő állomás épületei, a mai kor követelményeinek megfelelően. Ez komfortos és akadálymentes használatot, továbbá a környezetük rendezését is jelenti. További 10 állomáson – illetve megállóhelyen – peronokat kell építeni: ebbe a körbe tartozik Balatonfőkajár felső, Csajág, Balatonakarattya, Csittényhegy, Balatonalmádi, Káptalanfüred, Csopak, Balatonarács és Balatonfüred.

A nyílt tender eredményét a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

Forrás: infostart.hu, mti.hu   Fotó: mavcsoport.hu

Kapcsolódó

Részegen és bedrogozva okozott balesetet egy pétfürdői férfi

Őrizetben a férfi, aki autójával egy ház kerítését is kidöntötte - írja a police.hu. - - Egy Pétfürdői
Elolvasom

Kisbolygót neveztek el Krasznahorkai Lászlóról és Tarr Béláról

Három magyar vonatkozású kisbolygó kapott hivatalos nevet a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) legutóbbi d
Elolvasom

Új menhely és gyepmesteri telep létesülhet Balatonfüreden

A telephely az Aszófői út melletti Ipari parkban jönne létre. - - Új ebmenhely és gyepmesteri telep l
Elolvasom