Jövőre elkészülhet a Győr-Balaton kerékpárút teljes hálózata

Jövőre elkészülhet a Győr-Balaton kerékpárút teljes hálózata

Év végére elkészül a Győr-Balaton kerékpárút első szakasza, jövőre pedig a tervek szerint átadják a teljes úthálózatot – jelentette be szerdai, gyulafirátóti sajtótájékoztatóján az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

 

Révész Máriusz elmondta, hogy megkezdődtek a munkálatok a Gyulafirátót és Eplény közti szakaszon. A 4,5 kilométer hosszú, makadám burkolatú kerékpárút, amelyet a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. 40 millió forintos saját forrásából és 80 millió forint kormányzati támogatásból finanszíroznak, év égére elkészül. Hozzátette: a teljes úthálózat, amely Győrt és a Balatont köti majd össze, jövő év végére készülhet el, 1 milliárd forintból. Révész Máriusz elmondta azt is, hogy folyamatosan épül majd a kerékpárút egészen Zircig, így a Veszprém és Zirc közötti szakasz már jövőre használható lesz, hozzátéve, hogy a Győrt Balatonfüreddel összekötő kerékpárút a tervek szerint jövőre, de legkésőbb 2021-re készülhet el.

 

Porga Gyula, Veszprém polgármestere, arról beszélt, hogy a városon belül 18 kilométernyi kerékpárutat építettek, 40 kilométernyi, a városhatárt átszelő kerékpárút építése, előkészítése pedig éppen zajlik.

 

A következő években mintegy 150 milliárd forintot fordítanak kerékpárutak építésére, támogatva az aktív turizmus erősödését.

 

Forrás: mti.hu   Fotó: infogyor.hu

 

Kapcsolódó

Szent György-hegy hajnalig 2026: több helyszín, több program, több varázslat

Június elején van egy nap a Szent György-hegyen, amikor az ösvények megtelnek élettel, a kertek kinyílnak,
Elolvasom

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom