5 dolog, amit nem tudtál a Balatonról

5 dolog, amit nem tudtál a Balatonról

TUDTAD-E?

 

1. A Balaton vize gyógyhatású: A Balaton vize és az iszapos talaj enyhén gyógyhatású, a víz jót tesz a fájós deréknak, hátnak, végtagoknak. Nem csoda, hogy már a XIX. században is kedvelt gyógyturisztikai célpont volt, hiszen közvetlen környezetében számos gyógyforrás is található. Tökéletes hely a feltöltődésre, rekreációra!

 

2. Európa egyik legnagyobb tava: 77 km hosszú, legkisebb szélessége – Tihanynál – másfél kilométer, leghosszabb szélessége – Balatonalmádi és Balatonvilágos között – 12,7 km, átlagos szélessége 7,5 km, felülete pedig 594 négyzetkilométer. A tóban körülbelül 1800 millió köbméter víz van, a vízszint viszont folyamatosan ingadozik.

 

3. A tó partján 179 település található, amit összesen 155.000-en laknak. Ez a szám a turisták miatt a nyári időszakban megkétszereződik! ?

 

4. A Kis-Balaton és annak területe egészen a 19. századik volt egy egész egység, ám azóta külön váltak és a terület tájvédelmi körzet lett.

 

5. A Balaton és környéke a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, amelyet 1997-ben alapítottak. A park része a Tihanyi-félsziget is, amely 1952-ben lett hazánk első tájvédelmi területe.

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kitelepítettek emlékműve, Hidegkút

A Déli-Bakony és a Balaton-felvidék keresztmetszetében, egy völgyben elnyúló Hidegkút (sváb nevén Weißbrunn
Elolvasom

Új elefánt költözik a veszprémi állatkertbe

A kis Samu új otthona hamarosan a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark lesz. - - Samut, a fiatal á
Elolvasom

Állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tarto
Elolvasom