Átadták a 67-es gyorsforgalmi út új balatoni összekötő szakaszát

Átadták a 67-es gyorsforgalmi út új balatoni összekötő szakaszát

A héten átadták a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út Somogyaszaló és Látrány közötti 26,4 kilométeres szakaszát.

 

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Somogybabodon tartott eseményen elmondta: a november végéig 33,2 kilométeresre bővülő útszakasz mintegy nettó 66 milliárd forintba került, a beruházás jelentősen javítja Kaposvár és a Balaton közúti kapcsolatának minőségét. Szita Károly, a somogyi megyeszékhely polgármestere arról szólt, hogy a kaposváriak másfél évtizede várnak erre a fejlesztésre amelynek már a híre elég volt ahhoz, hogy a város felkerüljön a befektetők térképére, a település gazdasága azóta érezhetően erősödik.

 

A négysávos út eredményeként Kaposváron két ipari park épül, a városban tűzoltó- és mentőautókat is gyártani fognak, és remélhetőleg az útberuházás hozzájárul a teljes foglalkoztatottság eléréséhez, versenyképes munkabért fizető vállalkozások érkezéséhez – tette hozzá. Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke azt hangoztatta, hogy a gyorsforgalmi út lehetőséget teremt nemcsak Kaposvár, hanem egész Somogy fejlődésére, és felhívta a figyelmet arra, hogy az úttal párhuzamosan Kaposvár és a Balaton kerékpárút-összeköttetése is megvalósul.

 

 

Forrás: mti.hu   Fotó: blog21.hu

 

Kapcsolódó

Lopott rendszámmal, fúrógéppel akartak feltörni egy fonyódi bankautomatát, de kattant a bilincs

Őrizetbe vették a férfit, aki megpróbált feltörni egy bankautomatát Fonyódon - írja a police.hu. - - N
Elolvasom

„180 fokos társadalmi szemléletváltás kell” – továbbra is pusztulóban a balatoni nádas

Csak az elmúlt pár évben 6-7 hektárnyival ritkult meg a nádas a magyar tengeren. - - „A Balatonon 12
Elolvasom

Siófokról rajtol a Tour de Hongrie egyik legérdekesebb szakasza

A mezőny május 12-én vasárnap indul a déli parti város Fő teréről. - - A 45. magyar körverseny május 8
Elolvasom