A Bakony erdeje szolgál díszletül a farkasgyepűi Színházerdő fesztiválhoz

Színházerdő címmel rendeznek színházi sorozatot a Veszprém vármegyei Farkasgyepű melletti erdőben augusztus 7. és 10. között. A fesztiválnak a Bakony erdeje szolgál díszletéül, a közönség az erdő fái alatt élvezheti az előadásokat – tájékoztatta az MTI-t a színház művészeti vezetője.

Ilyés Lénárd elmondta, hogy augusztus 7-én a Farkasgyepű melletti erdőben Franz Kafka A per, A kastély és Az átváltozás című művei alapján a KafkaPer című előadással kezdődik az Amargant Színházi Műhely nyári sorozata a művészeti vezető rendezésében. Az improvizációkra épülő előadás jellegzetessége, hogy kérdőmondatokban íródott kifejezetten az erdei helyszínre. Az előadás során a szereplők folyamatosan cserélődnek, azaz más-más játssza ugyanazt a szerepet, illetve egy-egy szereplő hirtelen szerepet cserél.

A sorozatban látható lesz még Varró Dániel A leprikónok átka című gyerekelőadása Ács Tamás színész előadásában és rendezésében, Bergics András zenész közreműködésével. Ezen kívül a francia forradalom visszásságait bemutató Saint Just című előadást láthatja a közönség, amelyet már tavaly is bemutatott a társulat Liszkai Tamás rendezésében.

Az előadások hagyományos formai kereteit rendszeresen megújító Amargant Színházi Műhely már évek óta kísérletezik erdei előadások létrehozásával. Idén második alkalommal valósul meg, hogy nemcsak egy előadás születik, hanem teljes erdei színházi programsorozat valósul meg.

A társulat arra hívja fel a figyelmet, hogy a meghatározó élmények eléréséhez érdemes időnként visszatérni a színház valódi gyökereihez, amikor az emberek a tűz körül összegyűlve először táncolták el vagy énekelték meg az előző napi vadászatot – tette hozzá a művészeti vezető.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Óvjuk együtt a Balatont: a Magyar Vitorlás Szövetség felhívása a tó tiszta vizéért

A Magyar Vitorlás Szövetség a hazai vitorlás társadalom képviseletében elkötelezett a Balaton természeti ér
Elolvasom

A STRAND Fesztivál szervezői szerint róluk szól 2026 – bemutatkozik az idei STRAND FAN négyese

A tavalyi siker után 2026-ban is folytatódik a STRAND Fesztivál saját tehetségmutató kezdeményezése, a STRA
Elolvasom

Zalaszentgróton új víznyerő kutat indítottak be

Zalaszentgróton és térségében rendeződni látszik a több mint egy hónapja érvényes másodfokú vízkorlátozás,
Elolvasom