A Balaton hangjai is megörökítésre méltóak

Mi az első, ami a Balatonnal kapcsolatban a legtöbbekben felmerül? A gyönyörű, hullámzó kékség, a nádas, a gyermekektől vidám strand, a tejfölös-sajtos lángos vagy éppen egy hosszú lépés? Mindenkinek más. De az szinte biztos, hogy akinek a magyar tenger fontos, annak a fotóalbumában vagy telefonjában sorakoznak a jobbnál jobb életképek. De mi lesz a hangokkal?

A morajlás, a hullámzás figyelése felejthetetlen élmény

Sokszor, főleg ha nagy a nyüzsgés, az alapzaj, akkor hajlamosak vagyunk elmerülni kizárólag a látványban. Ez teljesen normális egyébként. De azért olykor jó ötlet odafigyelni az atmoszférára, azokra a neszekre, amik páratlanul jelzik a környezet milyenségét. Aztán egy megfelelő adottságokkal rendelkező diktafon segítségével ezek a hangképek is rögzíthetőek, később otthon pedig visszajátszhatóak. Kiderülhet, hogy a Balaton szinte minden napszakban másképpen duruzsol. Az is hallhatóvá válhat, hogy milyen élénk az élőlények kommunikációja a part közelében: kacsák hápogása, békák kuruttyolása vagy éppen tücskök hegedűlése tűnhet ki a tömeg nyüzsgésének kakofóniája mögül. És ez még csak a kezdet. Ha egyszer ráhangolódunk arra, hogy a hangokra odafigyeljünk, akkor egy olyan érdekes világ tárhatja ki előttünk ezidáig zárt ajtaját, amire talán még sosem gondoltunk.

A hangfelvételek különböző bitrátával rögzíthetőek, tehát minél magasabb a hangsűrűség annál jobb a minőség. Nyilván még mielőtt kézbe kerül a hangrögzítő eszköz, célszerű alaposan végignézni a paramétereit és az egyéni célokat alapul véve kiválasztani azt a konstrukciót, ami minden tekintetben ideális.

Az USB-s csatlakozás praktikus megoldás?

Igen, így ugyanis a felvett hangokat könnyedén átmenthetjük a számítógépre, ráadásul ilyen módon a felvevő töltése is egyszerűen lerendezhető. Minél nagyobb tárhely áll rendelkezésre, annál több hangélmény tárolható el, ezért aztán ildomos vagy alapban nagy kapacitású modellre voksolni, vagy olyan szerkezetre, ami memóriakártya közbenjárásával pillanatok alatt a várt „nagyságra” bővíthető.

Kapcsolódó

Itt a nyári szezon vége – hogyan készítsd fel a szervezetedet az őszre?

A nyári forróság és a hosszú, napsütéses nappalok után az ősz beköszönte a táj színeiben és a tested igénye
Elolvasom

Közös értékteremtés a Magyar Nemzeti Múzeum és a Kaáli Autó-Motor Múzeum együttműködéséből

Dr. Zsigmond Gábor főigazgató - a Magyar Nemzeti Múzeum közössége nevében is - levél formájában a legmélyeb
Elolvasom

Balatoni apartman kisokos: így lehet kényelmesebb a tóparti nyaralás

A Balaton mindenkinek mást jelent. Míg egyeseknek a gyerekkori lángosozások emlékét, másoknak viszont a víz
Elolvasom