A fecskefészkek védelmére hívja fel a figyelmet az MME

A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményben, amelyben emlékeztetnek: az utóbbi húsz évben a fecskék fele eltűnt Magyarországról.

Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megfordítása közös érdekünk – hangsúlyozza az MME, kiemelve, hogy a tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni az ürülékpotyogást megszüntető “fecskepelenkákat”.

A tájékoztatás szerint az MME a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését az idei fecskevédelmi szezonra.

Az egyesület emlékeztetett arra, hogy a rovarok elleni biológiai védekezésben óriási szerepe van a fecskéknek és a denevéreknek, ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése. Ennek hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, valamint a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.

Azt írták, minden fecske legalább 1 kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Az MME számításai szerint Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat, ami azt jelenti, hogy legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetben.

Az állománycsökkenés megállítását, megfordítását a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (a fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint ürülékpotyogást megszüntető “fecskepelenkák” felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával segíthetik az emberek.


Forrás: MTI / OS

Kapcsolódó

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő viselheti 2026-ban az év élőhelye címet - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egye
Elolvasom