A hétvégén adják át a Quasimodo költőverseny díjait Balatonfüreden

A versenyt 1992 óta rendezik meg a Nobel-díjas olasz költő tiszteletére.

Több mint háromszáz vers érkezett az idei, 31. alkalommal kiírt Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. A fődíjat Farkas Wellmann Endre A vándor című költeményével érdemelte ki. A szeptember 8-9. között zajló irodalmi fesztiválon lesz kiállítás, koncertek, kötetbemutatók és persze elhangzanak a díjazott versek is – olvasható a Balatonfüred weboldalán.

A költőverseny zsűrijének döntése értelmében a nagydíjas Farkas Wellmann Endre mellett különdíjat vehet át Jóna Dávid: Patchwork című verséért, a Térey János díjat pedig Payer Imre: Rapszódia tájakról, időkről című alkotása érdemelte ki.

A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992-ben indított költőverseny ezúttal is igazi irodalmi fesztivál lesz. A programsorozat Borbély Szilárd, a Nincstelenek című számos nyelvre lefordított regény szerzője, nemzedéke egyik legnagyobb költője emlékét felelevenítő kiállítással kezdődik, Tamus István grafikái lesznek láthatók a Kisfaludy Galériában.

A hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartanak ünnepséget, majd este hatkor az Anna Grand Hotel dísztermében adják át a költőverseny díjait. A díjazott költők ezúttal is felolvassák verseiket.

“Ebben az évben is sok vers érkezett, érdekesség, hogy a korábbiakhoz képest sokkal több női pályázó volt. Az irodalom mellett szokásunkhoz híven ezúttal is lesz zene és gasztronómia is, sőt a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódva Minden örömben bor címmel a Tempevölgy kiadásában egy kötet is megjelenik, amelyben 25 kortárs költő borversei olvashatók” – fogalmazott Cserép László, a Quasimodo Költőverseny alapítója.

A szeptember 8-9. között zajló balatonfüredi irodalmi fesztivál keretében bemutatják Franco Cajani Visszapergetett álmok másodszor című kötetét illetve Roberto Ruspanti: Agrigentói sétány című regényét. Lesz irodalmi kerti-parti borkóstolóval és Bakos Árpád triójának koncertjével, Győrffy Ákos íróval Stamler Ábel vallástudós beszélget, és kihirdetik a Hamvas Béla meghívásos esszépályázatot is.

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt, amelyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Faludy György, Határ Győző, Orbán Ottó, Czigány György, Gergely Ágnes, Gömöri György, Zalán Tibor, Szálinger Balázs, Marno János, Tóth Krisztina csak néhányan a teljesség igénye nélkül, azok közül, akik díjat kaptak a költőverseny harminc éve alatt.


Forrás: balatonfured.hu

Kapcsolódó

Véletlenből művészetet – Idén is nagy siker volt a szóládi BAR

Egy művész számára a jól megválasztott rezidencia program akár további lökést is adhat a karrierjében, felt
Elolvasom

Megindult a lehalászás az őszi balatoni haltelepítésekhez

A folyamat és az azt követő haltelepítések még két és fél hónapig tartanak - számolt be a hirbalaton.hu. -
Elolvasom

Ámokfutót kapcsoltak se Siófokon

A férfi ignorálta a rendőrök fény és hangjelzéseit. - - A körzeti megbízottak szeptember 22-én 22 óra
Elolvasom