A pandémia egyértelműen a balatoni vendéglátás javát szolgálta a szakember szerint

A pandémia egyértelműen a balatoni vendéglátás javát szolgálta a szakember szerint

Az elmúlt év nagyon tanulságos volt, hiszen a 2020 év végi bezárások és a hónapokkal későbbi, április végi újranyitás miatt meg kellett tanulni rengeteg olyan dolgot, amit eddig nem tudtunk” – nyilatkozta Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke a balatonszemesi illetőségű Kistücsök Étterem tulajdonosa a turizmus.com-nak.

“Bizonyos szempontból jó, hogy ez a helyzet megtanított minket arra, hogy sosem kényelmesedhetünk el, és mindig fel kell találnunk magunkat, ha váratlan helyzet adódik.” Hozzátette: nagyon büszke arra, hogy a Kistücsökben meg tudták tartani a csapatukat, és velük, egy összeszokott kollektívával tudtak újranyitni, és rögtön hatalmas forgalmuk lett.

2021 szeptemberében megnyitotta kapuit a Kistücsök Étteremhez kapcsolódó szálláshely. Ezzel egy régóta dédelgetett álom vált valóra.

Csapody Balázs kifejtette: 2021-ben nagyon rányomta a bélyegét az életükre, hogy egy építkezés közepén voltak, és aztán őszre elkészült a gasztrohotel.

Azért nevezem így, mert ez egy olyan szálláshely, ahol tényleg a gasztronómiáé a főszerep. Terveztünk az épületbe egy úgynevezett séfszobát, ahol látványkonyha fogadja a vendégeket. Itt élményétkezéseket, tematikus esteket, főzőbemutatókat tudunk tartani arról a gasztronómiáról, amit igazán szeretünk.

-fogalmazott.

Hozzátette: szerencsére az építkezés rendben haladt és amikor az étterem nem lehetett nyitva,  akkor is volt sok munka és motiváció. Közben a teraszuk alapterületét is megnövelték (kapacitását azonban nem), így szellősebben tudnak helyet foglalni vendégek. Emellett egy télikertet is kialakítottak, ahol egész évben a ’szabadban’ lehet leülni.

Csapody Balázs szerint a pandémia egyértelműen kedvezett a vidéknek és a Balatonnak.

„A belföldi turizmus nagyon erős volt az elmúlt időszakban. Jó lenne, ha ez továbbra is így maradna, de azért én nagyon bízom benne, hogy Budapest is mihamarabb magára talál.”

-fejtette ki.

A Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke azt is elmondta, hogy bár természetesen voltak olyan rendezvényeik és eseményeik, amelyeket le kellett mondaniuk, bízik benne, hogy 2022-ben lehetőség lesz ezek pótlására.

Beszélt arról is, hogy egyesületi szinten próbáltak sok mindent ugyanúgy továbbvinni, mint azelőtt. Tartottak oktatásokat, tanfolyamokat, alapanyagteszteket, tehát a Pannon Gasztronómiai Akadémia fő célkitűzéseihez ezekben a megváltozott időkben is tudták tartani magukat.



Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom

Több, mint félmilliós fizetést kínál a Lidl a szezon alatt a balatoni üzletek dolgozóinak

A szezon felé közeledve nem árt bebiztosítani a szükséges munkaerőt. - - Közel 200 új munkahely nyílik
Elolvasom