A Raiffeisen Fifty-Fifty rekordidővel nyerte az 54. Kékszalagot

A Raiffeisen Fifty-Fifty rekordidővel nyerte az 54. Kékszalagot

A Józsa Márton kormányozta Raiffeisen Fifty-Fifty rekordidővel, 7 óra 13 perc 21 másodperccel nyerte az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat csütörtökön Balatonfürednél. Második helyen a Team Kaáli, harmadikon a Prospex Delta ért célba.

 A Fifty-Fifty – egy kétárbocos magyar fejlesztésű katamarán – a saját maga által 2014-ben felállított 7 óra 13 perc 57 másodperces pályacsúcsot döntötte meg 36 másodperccel.
    

Az élen végző hajó legénységének tagjai Józsa Márton kormányos mellett Goszleth Marcell, Németh Áron, Adorján Csaba, Dénes Bence Dániel, Erőss Loránd János és Józsa-Kovács Attila.
    

Józsa Márton hajója harmadik győzelmét aratta a verseny történetében 2012 és 2014 után.
    

A győzelem után az M4 Sport csatornának nyilatkozó Józsa Márton a kedvező széljárást emelte ki, aminek köszönhetően a Raiffeisen Fifty-Fifty a rajt után egyből az élre tört, és később is el tudott lépni az üldözőktől.
    

A második helyre a Team Kaáli futott be 8 óra 1 perc 20 másodperc alatt, a legénysége Virág Flóra Anna kormányos, Belle Örs, Tisóczki Ferenc, Sallai Gábor, Kadlecsik Márton, Bödör Gergely és Kugler Nándor. A harmadik a Prospex Delta lett 8 óra 2 perc 22 másodperccel. A hajó legénysége: Kaiser Kristóf kormányos, Rauschenberger Miklós, Munka Márton, Szigeti Stacey Dániel, Dávid Dániel, Weidinger György és Sellei Bence.
    

Negyedik lett a tavalyi győztes Vándor Róbert vezette RSM, míg az ötödik helyre Petrányi Zoltán ért be az Audax Djangóval.
    

Király Zsolt kormányzásával a Raffica is beért a célba az összetett 13. helyén, így az egytestű hajók között a leggyorsabb lett. Az ideje 11 óra 21 perc 16 másodperc.
    

A Magyar Vitorlás Szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a mostani rekorddöntés az ideális szélviszonyoknak köszönhető, a versenyen ugyanis jellemzően közepes-élénk szél fújt, ez pedig ideális a katamaránok számára. Holczhauser András, a szövetség főtitkára szerint minden versenyen “benne van a pakliban” a csúcsdöntés, és bár az elmúlt éveket gyenge szél jellemezte, most jobban jött ki a lépés. Úgy fogalmazott: a Balatonon vitorlázó, számos nagy versenyen megjelenő korszerű katamaránokkal akár 5 óra alatt is teljesíthető a táv, ez jelenleg a lehetséges legjobb idő, tehát van még tér a jövőben újabb csúcsokra.
    

A verseny honlapján számoltak be arról, hogy délelőtt Balatonalmádi előtt egy manőver közben elsüllyedt egy hajó. Az Anibel kapitánya, Pető Béla a szervezőknek megerősítette, hogy a balesetben nem sérült meg senki.
    

A szervezők tájékoztatása szerint 516 hajó nevezett idén a tókerülő versenyre, fedélzetükön több mint 2500 vitorlázóval.
    

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.
    

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Forrás: mti.hu
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Kapcsolódó

Civilek fogtak össze, hogy a siófoki mentősöknek jusson cipőre

A siófoki mentősök nagy népszerűségnek örvendenek a helyiek körében. - - Civilek igyekeznek összedobni
Elolvasom

Különleges új programokkal várja a látogatókat a tavaszi szünettől a Folly Arborétum

A húsvéti hosszú hétvégén debütál a nyomozós kerti játék és az ingyenes, gyerekeknek szóló Folly matiné. -
Elolvasom

Megújult a balatonfüredi Anna Grand Hotel, az Anna-bál helyszíne

Az északi parti város ikonikus épülete már szinte eggyé forrt a településsel az idők során. - - Teljes
Elolvasom